18 millió forintot csalt ki, és befolyással üzérkedett egy budapesti ügyvéd

bűnügy
2016 május 25., 18:06
comments 48

Négy év börtönre és 17 millió 850 ezer forint vagyonelkobzásra ítélt egy ügyvédet a Fővárosi Törvényszék szerdán kihirdetett elsőfokú, nem jogerős döntésében befolyással üzérkedés és csalás miatt.

Az ügyvéd azt ígérte egy elítéltnek, hogy egymillió forintért elintézi, hogy másik börtönbe kerüljön. Az ügyvéd a pénzt részben munkadíjra, részben büntetés-végrehajtási kapcsolata számára kérte, ám az áthelyezésért nem tett semmit.

Az ügyvéd azt is felvetette az elítélt élettársának, hogy rendőrségi kapcsolatain keresztül ellenszolgáltatás fejében vádalkut tud elérni, és így az elítéltnek nem kell leülnie büntetését, vagy annak egy részét. Ennek elintézésére az ügyvéd 14 millió forintot kért.

A pénzt ügyvédi letétbe helyezték, de ezúttal sem tett semmit. Idővel elismerte, hogy a pénz nincs meg, és visszadátumozott kölcsönszerződést íratott alá az elítélt élettársával. Majd azt állította, hogy csak akkor tudja visszafizetni a pénzt, ha adnak még 3 millió forintot. Ezt is megkapta, de a kicsalt összesen 18 millió forintból csak 150 ezer forintot fizetett vissza.

A vádlott az eljárás során tagadta bűnösségét: arra hivatkozott, hogy a pénzt munkadíjként kapta, ám ezt a bíróság szerint semmi nem támasztotta alá. Még a telefonlehallgatások is az elítélt, illetve élettársa tanúvallomását erősítették meg.

A törvényszék két rendbeli vesztegetést állítva, üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés és nagyobb kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalás miatt mondta ki a vádlott bűnösségét. Súlyosító körülményként értékelte, hogy ügyvédi hivatásával visszaélve, ugyanilyen bűncselekmény miatt folyamatban lévő másik büntetőeljárás közben követte el az újabb cselekményeket.

A négy év börtön és a 17 millió 850 ezer forint vagyonelkobzás mellett az elsőfokú bíróság végleg eltiltotta a vádlottat ügyvédi hivatása gyakorlásától. Az ügyész súlyosításért, a vádlott felmentésért fellebbezett. (MTI)


Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.