Figyelő: Csányi meg akarta venni a Tescót, de Orbán nem engedte

gazdaság
2016 május 26., 18:43
comments 185

Arról írt a Figyelő, hogy Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója megvenné az időközben Tesco Europe néven egységessé gyúrt regionális Tescót. A lap szerint ugyanis Csányi nemrég meg akarta venni a magyar, a lengyel, a szlovák és a cseh hálózatot, aminek összesített ára akár 1000 milliárd forint lett volna.

A Figyelő azt is írja, hogy Orbán Viktor nemet mondott az üzletre, mivel nem akart a lengyelekkel politikai feszültséget.

Az OTP Csányi törekvéseiről szóló hírt gyakorlatilag elismerte a lapnak, de azt mondta, a felmerülő terhek és kockázatok miatt nem tárgyaltak:

„Az OTP Banknál elméleti lehetőségként felmerült, hogy akár részben, akár egészben megvásárolja a Tesco közép-európai hálózatát. A gondolkodás korai fázisában kiderült, hogy a kiskereskedelmi szektor irányába tervezett kitettségünkhöz képest aránytalanul nagy terhet és kockázatot jelentene az akvizíció, így tárgyalásokra már nem is került sor.”

A Figyelő szerint egyébként nagyon alacsony az emlegetett 1000 milliárd forintos ár, hiszen csak a magyar hálózat ingatlanvagyona 230 milliárd forint körül van, és ehhez jön még a kereskedelmi érték, amivel együtt a magyar hálózat ára az 500 milliárdot is elérheti. De amíg itthon több mint 160 Tesco van, addig Lengyelországban 400, Csehországban 200, Szlovákiában pedig 150 üzlete van a cégnek, tehát csak az ingatlanok értéke simán több mint 1000 milliárd forint. (via nol.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.