Ha megtaláljátok a testem, értesítsétek a férjem és a lányom

külföld
2016 május 26., 07:59
comments 328

Geraldine Largay majd egy hónapon át naplózta szenvedéseit azután, hogy 2013. augusztus 2-án eltévedt a maine-i vadonban. A holttestét tavaly október 16-án, több mint két évvel az eltűnése után találták csak meg.

A 66 éves nő az appalache-i ösvényen túrázott, pisilni tért le a kijelőlt turistaútról, amihez aztán nem talált már vissza.

Utolsó naplóbejegyzését 2013. augusztus 28-án, 26 nappal eltűnése után írta.

Augusztus 6-án, négy nappal eltűnése után egy, a naplóból kitépett lapra annyit írt, hogy

„ha megtaláljátok a testem, értesítsétek a férjem és a lányom”.

Largay a turistaút egyik legelhagyottabb szakaszán, egy haditengerészeti kiképzőbázis közelében tévedt el. Amikor megtalálták a holttestét, kiderült, hogy próbált sms-t küldeni a férjének, de a rossz vétel miatt ezek nem mentek át.

Épp ezért magasabbra próbált mászni, táborát is egy magaslaton találták meg.

Eltűnése után a maine-i csőszök az állam történetének legnagyobb kutatóakciójába kezdtek, eredménytelenül. Ami nem csoda, Largay holttestét októberben azon a területen találták meg, ahol a haditengerészeti kommandósok túlélőképzését tartják. Nagyon vad, teljesen elzárt vidék ez, ahol annyira sűrű az erdő, hogy oda a kutatás során is csak a legképzettebb csőszöket engedték be.

Októberben az is kiderült, hogy 2013 autusztusában a kutatócsapat száz méterrel kerülte csupán el Largay táborát - a keresőkutyák azért nem foghattak szagot, mert Largay holtteste a lezárt, jól szigetelő sátrában volt. Az asszony éhenhalt. (Via NZ Herald)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.