Az ügyészség javított a korábbi bénázásán, így talán mégsem kell megszüntetni az eljárást Tarsoly Csaba ellen

bűnügy
2016 május 27., 07:45
comments 61

A Fővárosi Főügyészség pénteken közleményben jelentette be, hogy mégis eleget tett a Főváros Törvényszék kérésének, és kijavították a Quaestor-ügy korábban világszínvonalúnak kikiáltott vádiratának hibáit.

Pedig a hiányosan megküldött dokumentumok miatt tartani lehetett attól, hogy ha a Főügyészség május 31-ig nem teljesíti a hiánypótlást, akkor júniusban akár meg is szüntethetik a büntetőeljárást Tarsoly Csaba ellen.Tarsoly Csabát rendõrautóval szállítják el a Fõvárosi Fõügyészség Fõ utcai épületébõl 2015. március 28-án. - MTI Fotó: Szigetváry ZsoltA bíróság azért tartotta hiányosnak a 1548 oldalas vádiratot, mert szerintük az nem megfelelően tartalmazta a bizonyítási eszközök megjelölését és azt, hogy melyik bizonyíték, melyik cselekmény bizonyítására szolgál. Az Fővárosi Főügyészségnek ezt kellett pótolnia, de először nem akartak eleget tenni a felszólításnak.

Most közölték, hogy „a jogszabályi előírások és technikai lehetőségek keretein belül” teljesítették a kérést. Ennek keretében a főügyészség a bíróság kérésének megfelelően részletezte, hogy a végzésben hivatkozott 5 Terabyte (!) kapacitású lemezen lévő bizonyítékok melyik cselekmények bizonyítására szolgálnak.

Az ügyészség tulajdonképpen egy elektronikus könyvjelzőt készített a bíróságnak, ami segíti a bíróságot abban, hogy eligazodjék a nagy mennyiségű adatok között. Ezzel a Fővárosi Főügyészség 1548 oldalas vádirata így további mintegy 1000 oldal terjedelemmel bővült. Így elvileg elhárult a tárgyalás kitűzésének akadálya.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.