Hónapokon belül elkezdhetnek járőrözni a Csendes-óceánon az atomfegyvereket hordozó kínai tengeralattjárók. Ezek az Amerikai Egyesült Államok területére is veszélyt jelentenek. Pekingben azt mondják, nem izmozni akarnak a tengeralattjárókkal, inkább csak azzal van bajuk, hogy az elmúlt hónapok amerikai katonai fejlesztései sokat kicsinyítettek a kínai atomfegyverek elrettentőerején.

Dél-Koreát védik vagy Kínát fenyegetik?

Idén februárban és márciusban Kim Dzsongun észak-koreai diktátor korábban soha nem látott vehemenciával kezdett beszélni az országa atomfegyvereiről, és arról, hogy bármikor készek használni a rakétáikat az imperialisták ellen.

Az észak-koreai fenyegetések elsősorban Dél-Korea és szövetségese, az Amerikai Egyesült Államok ellen irányultak, és a két ország együtt is próbált védekezni. Már márciusban tárgyalásokat kezdtek arról, hogy THAAD rakétavédelmi-rendszert telepítenek Dél-Koreába.

A THAAD-ot az amerikaiak évek óta használják Guamon vagy a Hawaii-szigeteken. A rendszer támadó rakétákat semmisít meg úgy, hogy robbanófej nélküli rakétákat lő ki rá. Ez azért jó, mert a THAAD szerencsés esetben atomfegyvert is le tud szedni anélkül, hogy azon a robbanófej működésbe lépne.

Ha tehát Észak-Korea atomfegyvert indít el Dél-Korea, az USA vagy esetleg Japán felé, akkor a dél-koreai THAAD-rendszer ezt észleli, és lelövi a rakétát.

A gond csak az, hogy a Dél-Koreába telepített THAAD hatótávolságába nemcsak Észak-Korea esne bele, hanem Kína és Oroszország jelentős része is.

A THAAD ugyan nem csapásmérő fegyver, de Moszkvában és Pekingben mégis idegesek lettek a politikusok, mikor hallottak az amerikai rendszer Dél-Koreába telepítéséről, egy ottani THAAD ugyanis kínai vagy orosz rakétasilókból indított rakétákat is semlegesíteni tud. Oroszországban és Kínában ezért az amerikai lépést úgy értelmezték, mint a nukleáris erőegyensúly felborítására tett kísérletet.

A nukleáris erőegyensúly elmélete még a hidegháborúból származik, és az a lényege, hogy az atomhatalmak nem támadják meg egymást, mert tudják, hogy ha támadnának, akkor az ellenféltől legalább ugyanakkora nukleáris válaszcsapásra számíthatnak. A dél-koreai THAAD pont ezt az állapotot rúgná fel azzal, hogy elveszi Kína nukleáris elrettentőerejét. A THAAD-dal lehetővé válna, hogy az amerikaiak rakétákat indítanak Kína felé, de nem kellene tartaniuk a kínai válaszcsapástól, mert a dél-koreai THAAD leszedné a Kínából indított rakétákat.

Pekingben ezért döntöttek úgy, hogy az atomfegyvereiket tengeralattjárókra kell rakni, amik akár a Csendes-óceánról is tudnak támadást indítani, ezzel pedig Kína megtartja a nukleáris elrettentőerejét.

Ráadásul mindjárt itt az amerikai hiperszonikus rakéta is

A kínaiakat aggasztja az is, hogy az amerikaiak egyre közelebb kerülnek a hiperszonikus, azaz a hangsebességnél ötször gyorsabb rakéták gyártásához. Külön fejlesztési programjuk van erre, és már tesztelik is azokat a rakétákat, amikkel a világon bárhol le tudnak csapni egy órán belül.

Pekingnek ez azért fáj nagyon, mert Kína annak ellenére szeretne a legnagyobb atomhatalmak pályáján játszani, hogy neki csak kb. 260 nukleáris robbanófeje lehet. Ez az állomány egy kicsit kisebb, mint Franciaországé, és sokkal kisebb, mint az amerikai vagy az orosz, amiket egyenként kb. 7000 darabosra becsülnek.

Ezen kívül a 260 kínai nukleáris robbanófej nagy többségét földi indítású rakétákkal tudják célba juttatni, emiatt pedig a kínai nukleáris arzenál sokkal sebezhetőbb, mint az orosz, az amerikai, a francia vagy a brit. Pekingben azzal számolnak, hogy ha az USA készen lesz a hiperszonikus rakétákkal, és Kínának még nem lesz ilyenje, akkor az amerikaiak egy mindent elsöprő első csapással jó eséllyel semlegesíthetnék a teljes kínai nukleáris arzenált, így pedig Kína nem tudna válaszcsapást indítani. Persze ez mind csak feltételezés, a dolognak pont az a lényege, hogy az amerikaiak soha ne támadják meg Kínát. Pekingben hidegháborús logikával gondolkoznak: nem szabad engedniük, hogy az amerikaiak azt higgyék, hogy megtorlás nélkül megúszhatnak egy Kína elleni atomtámadást.

Ebben is segítenek majd a tengeralattjárók, hiszen ha egy első csapás el is söpörné a kínai szárazföldi silókat, a Csendes-óceánon még akkor is maradnának bevethető atomfegyvereik.

Azért annyira nem kell parázni

Bár a nyugati elemzők gyakran riogatnak az atomháború közeledtével, ha keleti államok haditechnikai fejlesztéseit kommentálják, annak nagyon-nagyon kicsi az esélye, hogy pont Kína provokáljon nukleráis összecsapást.

Kína eddig a világ egyik legfelelősebb atomhatalma volt, politikusai többször kijelentették, hogy soha senkire nem mérnének megelőző atomcsapást, és hogy ezt demonstrálják, vállalták azt is, hogy a robbanófejeiket a hordozórakétáiktól külön tárolják. Ráadásul a kínai atomfegyvereket több szigorú szabály is a párt legfelsőbb vezetésének irányítása alá rendeli.

Pont ezért hihető, hogy a tengeralattjáró-fejlesztéssel Kína nem új hidegháborút akar, hanem csak fenntartaná a jelenlegi erőegyensúlyt. Az amerikaiak sem félnek különösebben a kínai lépéstől,

egy 2016-os Pentagon-jelentésben például tök világosan le van írva, hogy Kína valószínűleg idén megtartja az első nukleáris elrettentő őrjáratát a tengeralattjáróival a Csendes-óceánon.

Erre persze inkább 2016 vége felé kerülhet sor, mert a tengeralattjárókat még fejlesztik. A Csü-Lang, azaz Óriási Hullám nevű, tengeralattjáróról indítható hordozórakéták már készen vannak, és legyártottak már 4 Csin-osztályú rakétahordozó tengeralattjárót is. Az ötödik még készül.

A Csin-hajók azonban még nem tokéletesek. A legfőbb bajuk, hogy túl hangosak, így pedig az ellenséges szonárok gyorsan kiszúrják őket. Ennek ellenére a kínai hadsereg vezetői bizakodók, és várhatóan ezeket a hibákat hamar kijavítják.

Hadd nézzem csak a tengeralattjáródat!

A tengeralattjárók tehát nem hozzák közelebb az atomháborút, egy esetben azonban mégis veszélyt jelentenek a békére:

ha feltűnnek a Dél-kínai-tengeren.

Itt ugye van egy rakás sziget, amit Kína mellett Vietnam, Kambodzsa, a Fülöp-szigetek, Japán, Malajzia, Tajvan és Brunei is magáénak tart. Első ránézésre ezek nem annyira értékesek, sok közülük nem is ér ki a vízből. A legnagyobbak kb. így néznek ki:

A tenger alatt azonban olaj- és gázmezők vannak, és erre halad át a világ tengeri kereskedelmének több fontos útvonala. Kínának ezen lívül azért is kellenének a szigetek, mert a biztosításukkal be tudja védeni iszonyat nagy déli partszakaszát.

Kína 1988-ban mutatta meg először mennyire komolyan gondolja a dolgot. Egy hadihajóról tüzet nyitottak fedezék nélkül, térdig vízben álló vietnami katonákra, akik az országuk zászlóját próbálták kitűzni egy zátonyon.

link Forrás

És ez nagyjából azóta így megy.

Az USA viszont tart attól, hogy Kína túlzottan nagy befolyást szerez a dél-kelet ázsiai térségben, ezért Washington Kína ellenfeleit támogatja a szigetvitában. Pár hónapja Barack Obama maga beszélt erről vietnami látogatásán, ahol egy Ho Si Minh szobor alatt parádézva lényegében Vietnam oldalára állt a területvitában.

Ezen kívül az amerikai haditengerészet folyamatosan kémrepülőkkel figyeli, hogy mit csinál a Dél-kínai-tengeren a kínai haditengerészet.

Ebből voltak eddig a legnagyobb bajok.

A kínai hajók, tengeralattjárók és repülők ugyanis nem szeretik, ha nézik őket, ezért ilyenkor kínai és a amerikai járművek sokszor nagyon veszélyes manőverekbe kezdenek, aztán a két ország külügyminisztériuma közleményekben hibáztatja egymást a történtekért.

Ebben a helyzetben elég rosszul venné ki magát egy Csin-osztályú, atomfegyverekkel felszerelt kínai tengeralattjáró feltűnése. Az amerikaiak egészen biztosan meg akarnák nézni a járművet, amivel csak tudnak, a közelébe mennének. Több elemző inkább ezt tartja veszélynek, a Csin-hajókkal ugyanis sokkal nagyobb tétje lehet egy-egy ilyen összezördülésnek a Dél-kínai-tengeren. Persze egyáltalán nem arról van szó, hogy a kínai tengeralattjáró atomfegyvereket lőne ki, egyszerűen csak a feszültséget növeli a jelenléte. Hiszen míg Pekingben már többnyire csak legyintenek, ha egy kínai vadászgép és amerikai felderítőrepülő repül vészesen közel egymáshoz, egy Csin-osztályú tengeralattjáró veszélyeztetését már sokkal komolyabban vennék.