A Veszprém kilenc gólos előnyt adott el, majd a hetespárbajban kikapott a Bajnokok Ligája döntőjében

sport
2016 május 29., 16:27
comments 220

Az a magyar kézilabdadrukker, aki azt hitte, hogy a 2000-es női olimpiai döntőnél semmi sem fájhat jobban, vasárnap este megtudta, hogy de, van annál is rosszabb. A 45 percen át tökéletesen játszó Veszprém kilenc gólos előnyt adott el, aztán a hosszabbításra összeszedte magát, hogy végül hetesekkel kikapjon a lengyel Kielcétől. Akárcsak tavaly, a Veszprém ismét a BL döntőjében bukott el, de ez a mostani vereség összehasonlíthatatlanul fájdalmasabb.

A magyarok hiába kényszerültek hosszabbítást játszani saját szombati elődöntőjükben a német Kiel ellen, mégis sokkal frissebben kezdték a döntőt. Az első félidő legelején elhúztak három góllal, és ezt az előnyt a szünetig sikerült tartani. A magyar csapat annyira egységesen jól játszott, hogy nehéz is volt bárkit kiemelni. Nagy, Ilics, Palmarsson és Lékai egyaránt 3-3 gólt lőttek az első 30 percben, Mikler Roland nagyon jól védett, és beállóból és a szélekről is lőttünk fontos és szép gólokat.

A szünetben végül 17:13-ra vezetett a Veszprém, és nem úgy tűnt, mintha a lengyeleknek innét fel tudnának állni. A második félidő eleje azonban a legvadabb veszprémi drukkerek álmait is felülmúlta.

Elől az egyaránt tökéletesen játszó Nilsson és Palmarsson szórták a gólokat, hátul pedig Nagy László vezetésével nagyon határozottan és nagyon keményen védekezett a magyar csapat. A Kielce emberelőnyben sem tudott eredményes lenni, és ennek köszönhetően a félidő közepén már kilenc góllal is vezetett a Veszprém.

A kiütés szélén álló lengyelek azonban ekkor képesek voltak összeszedni magukat, míg a Veszprém mind támadásban, mind védekezésben teljesen összeomlott. A Kielce sorozatban kilenc gólt lőttek, és négy perccel a meccs vége előtt kiegyenlítettek. Sőt, a vezetést is átvehették volna, de a Mikler helyére beállt Alilovic hetest védett, a túloldalon pedig Ilics hatalmas gólt lőtt, amivel 29:28-ra átvette a vezetést a Veszprém. A következő lengyel támadás ismét hetessel végződött, amit Alilovic megint kivédett.

Már csak egyetlen perc volt hátra a meccsből, és mi támadhattunk, ám 20 másodperccel a vége előtt hibáztunk, és a lengyelek kaptak még egy esélyt az egyenlítésre, amit ki is használtak. 29:29 lett a 60 perc vége, a Veszprémnek 24 órán belül a második hosszabbításos meccsét kellett játszania.

Joggal lehetett attól félni, hogy a kétszer 5 percre már nem tudja összeszedni magát a Veszprém, de a hosszabbítás első félidejét a két ügyes gólt dobó Ugaldénak köszönhetően sikerült megnyerni. 33:32-vel és magyar emberelőnnyel kezdődhetett a meccs utolsó öt perce.

A magyarok nem tudtak élni az emberelőnnyel, sőt, a meccs során először a lengyelek először meg is szerezték a vezetést 35:34-re. Nagyon úgy tűnt, hogy ez lesz a vége, de a fáradhatatlan Ugalde mindössze két másodperccel a vége előtt bal szélről egyenlített, így jöhettek a hétméteresek.

A hetespárbajt a Veszprém kezdte. Ilics bevágta, Alilovic pedig védte az első lengyel dobást. Másodszorra Marguc hibázott, viszont a lengyelek betaláltak. Harmadikként Sliskovic ismét betalált, akárcsak a Kielce játékosa. A negyedikként lövő Terzics labdáját lábbal védte a lengyel kapus, viszont a Kielce betalált. Az utolsónak próbálkozó Palmarsson betalált, de sajnos a lengyel dobó is, így a Kielce 4:3-ra megnyerte a hetespárbajt és a 2016-os Bajnokok Ligáját.

Néhány hete a Győr is kikapott a női BL-döntőjében, de azt a vereséget el lehetett fogadni. Ami vasárnap este történt, arról évtizedek múlva is zokogva fognak beszélgetni a magyar szurkolók.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.