Kiborg akarok lenni.

Na jó, ez így erősebb állítás annál, amit mondani akarok. Fogalmazzunk úgy, ahogy akkor szoktam, amikor megint (mindig) az asztalomon felejtem a bizbaszt, amivel az ajtót lehet nyitni, és cigizés közben kizárom magam az irodából. Ha szerencsém van, nyitva van az ajtó ablaka, akkor a könyökömet természetellenes irányba hajlítva be tudok jutni. Ha nincs szerencsém, akkor csöngetek. Majd újra csöngetek. Majd rátenyerelek a csöngőre, amíg valaki végre rá nem szánja magát arra az ötméteres útra az előszobán át az ajtóig. Na, ilyenkor szoktam mondani, hogy

csipet akarok a bőröm alá!

A Popular Science újságírója, Rose Eleveth tökösebb nálam, ő be is ültettetett egy RFID csipet a bőre alá, a kézközépcsontjai mellé. Ez, leszámítva, hogy jól felfogott egészségügyi szempontokból üvegkapszulába rejtik, lényegében ugyanolyan csip, mint ami egy paypassos bankkártyában, egy kapunyitó bizbaszban van, és amit a kártyaolvasók, vagy az NFC-képes okostelefonok olvasni tudnak.

Ez a csip egyelőre még nem túl okos - bár pont ajtók nyitására, amire nekem leginkább kéne, már így is tökéletesen alkalmas. Amal Graafstra, a Dangerous Things online bolt tulajdonosa - ő ültette be Eleveth kezébe a csipet - például pont erre használja. A bal kezében levő csipet úgy programozta, hogy azzal tudja nyitni a lakását és az autóját. Geekek használják a számítógépük feloldására, Eleveth pedig azzal szórakozik, hogy a pasija androidos telefonját oldja fel vele (neki Iphone-ja van, aminek az NFC olvasóját csak az Apple Payhez lehet használni, lol).

Annak , hogy ennél többre lehessen használni, jelenleg több korlátja is van. Egyrészt a most forgalmazott csipek tárolókapacitása elég kicsi. A Dangerous Things oldalán forgalmazott nagyobbik tárolókapacitású csip is csak 1 kilobájtos, vagyis nagyjából egy tweetnyi szöveget lehet ráírni. Másrészt akik már használnak NFC-s, RFID-es technológiákat - például áruházakban, vagy közlekedési vállalatoknál - azok most még zárt rendszereket építenek ki. Ez persze érthető, nem állítanám, hogy csipelt emberek tömegei igényelnék a szolgáltatást, aránytalanul drága lenne ahhoz a néhányhoz igazítani a rendszert.

Hosszútávon viszont rejlenek lehetőségek a dologban. Képzeljék el, hogy a jövőben kulcs, bérlet, pénztárca nélkül indulhatnának útnak. Én, aki ezt a három dolgot viszonylag nagy rendszerességgel hagyom otthon, biztos boldog lennék. Pláne, hogy egyáltalán nem kéne tartanom attól, ami miatt az alufóliasisakosok még a védőoltásoktól is rettegnek:

ezek az RFID-csippek arra alkalmatlanok, hogy bárki nyomon követhessen velük.

Ezt mindenki tudja, aki már próbálta az előhalászott belépőkártyája helyett a táskáját odatartva kinyitni az iroda ajtaját. Gondoljanak bele: ha ezeket a csipeket könnyű lenne nyomon követni, akkor többé nem lennének elveszett kutyák - az a csip, amit kötelezően beléjük ültetnek, pont ugyanilyen.