Beállnak a nagy techcégek az EU gyűlöletbeszéd elleni harca mögé

TECH
2016 május 31., 09:29
comments 83

A Google, a Facebook, a Twitter és a Microsoft is beleegyezett abba, hogy ezentúl az Európai Unió iránymutatásai alapján igyekeznek küzdeni az internetes gyűlületbeszéd és az erőszakor, rasszista uszítás ellen.

Az EU új irányelvei szerint a cégek kötelesek lesznek 24 órán belül felülvizsgálni a hozzájuk beérkezett, gyűlöletbeszéddel kapcsolatos panaszokat, és szükség esetén törölni is ezeket. Sőt az egyre súlyosabb probléma ellen akár "válasz-narratívákat" is fejleszteniük kell, akármi is legyen az pontosan.

A fejleményről beszámoló Financial Times szerint az internetes gyűlöletbeszéd olyan terület, amelyet a jogalkotók és a magáncégek is nagyon szeretnének valahogy szabályozni, de a tökéletes megoldást még senkinek sem sikerült megtalálnia.

Ez a mostani uniós próbálkozás tulajdonképpen az eddig kipróbált módszereket igyekszik egységesíteni.

A Twitter például egyetlen éven belül 125 000, terrorizmust dicsőítő felhasznáéló profilt törölt, ami elég jól jelzi a probléma méretét. Az Europol igazgatója szerint technológiailag ilyen jól képzett bűnözőkkel korábban soha nem találkoztak.

Az, hogy az EU valamit tenni fog az ügyben, a brüsszeli terrortámadások utáni csúcstalálkozó óta egyértelm volt. Akkor az igazságügyminiszterek eldöntötték, hogy a nagy techcégekkel karöltve fognak fellépni.

Az EU és a cégek koalícióját persze sokan támadják. Van, aki szerint nem lenne szabad magáncégek kezébe adni a döntés jogát arról, hogy mi a gyűlöletbeszéd, mert ez gyakorlatilag a bűnüldözés privatizálását jelenti. És persze van, aki szerint elfogadhatatlan, hogy kormányok magáncégeket arra kötelezzenek, hogy beleszóljanak felhasználóik megnyilvánulásaiba.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.