Pokorni: lehetőséget kell adni az önkormányzatoknak az iskolák üzemeltetésére

oktatás
2016 június 01., 08:43
comments 75
Fotók: Botos Tamás
photo_camera Pokorni Zoltán. Fotó: Botos Tamás

Pokorni Zoltán, a XII. kerület fideszes polgármestere szerdán egy helyi iskolák menzáinak és közösségi tereinek újragondolásáról szóló konferencián szólalt fel.

A politikus arról elmélkedett, hogy a köznevelési törvényről illetve az iskolák állami működtetéséről szóló diskurzus "nem túl intenzív", az önkormányzatok pedig "nem tapsolnak örömükben", amiért az állam átvállalja tőlük az oktatási intézmények működtetését.

Pokorni - aki az első Orbán-kormányban oktatási miniszter volt - az MTI tudósítása szerint azt is mondta, egyetért a Budapesti Önkormányzatok Szövetségével, és a szakmai irányításon kívül minden iskolafenntartási feladatnak az erre vállalkozó önkormányzatoknál van a helye.

A Fidesz egykori elnöke ezen túl arról beszélt, hogy fontos megfelelő, szerethető körülményeket, közösségi tereket létrehozni a gyerekek számára, mert ők "nem azért szeretnek iskolába járni, mert jól tanulnak, hanem azért tanulnak jól, mert szeretnek iskolába járni".

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.