Düsseldorf belvárosában akartak robbantani a most letartóztatott ISIS-osok

Terrorizmus
2016 június 02., 13:28

Három szíriai férfit tartóztattak le csütörtökön Németországban. Azzal vádolják őket, hogy Düsseldorf belvárosában terveztek merényletet az ISIS nevében. A vád szerint a három, 25, 27 és 31 éves férfinak szándékában állt végrehajtani a merényletet, bár a konkrét előkészületeket nem tették meg.

A tervek szerint ketten öngyilkos merényletet hajtottak volna végre robbanómellényben, további terroristák pedig kézifegyverekkel és bombákkal végezték volna ki a járókelőket Düsseldorf történelmi belvárosában. Úgy buktak le, hogy negyedik, párizsi társuk még februárban mindent elmondott a francia ügyészségnek. (DW)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.