Az USA úgy tudja, hogy terrortámadás készül Dél-Afrikában

külföld
2016 június 04., 14:05
comments 34

Az Amerikai Egyesült Államok Dél-Afrikai Köztársaságban lévő nagykövetsége terrortámadásra figyelmeztet. Közleményükben az amerikaiak azt javasolták a Dél-Afrikai Köztársaságban tartózkodó állampolgáraiknak, hogy kerüljék a zsúfolt bevásárlóövezeteket és plázákat az ország nagyvárosaiban, különösen Johannesburgban és Fokvárosban.

A közlemény kiemelte azt is, hogy az ISIS nevű terrorszervezet felszólította követőit, hogy hajtsanak végre világszerte terrortámadásokat a közelgő Ramadán tiszteletére.

A Dél-Afrikai Köztársaság rendkívül rossz bűnözési statisztikái ellenére kifejezetten stabil demokráciának és Afrika egyik legbiztonságosabb államának számít, ahol eddig nem nagyon jelentkeztek szélsőséges iszlamista terroristák.

Az USA azonban valamitől nagyon tarthat az országban, ugyanis tavaly szeptemberben is adtak ki figyelmeztetést, hogy a Dél-Afrikai Köztársaságban lévő amerikai érdekeltségű cégek ellen terrortámadásokat hajthatnak végre. Ebből aztán nem lett semmi, mint ahogy akkor sem történt támadás, mikor az USA nagykövetsége és konzulátusai napokra bezártak 2009-ben egy fenyegetés miatt.

A dél-afrikai rendőrség nem kommentálta a riasztást, azt mondták, hogy még vizsgálják az amerikai figyelmeztetést. (Reuters)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.