Ezért emlékszel annyira a középiskolai éveidre

  • Nem tudod, kidobtad-e reggel a szemetet, de az megvan még, amikor kiküldtek angolról, hogy menj fel az igazgatóhoz?
  • Nem emlékszel, kivel telefonáltál legutóbb, de szó szerint emlékszel, mit mondtál, amikor másodszor szakítottak veled?
  • Nem tudod, mit vettél fel tegnap, de bármikor fel tudod idézni, mi volt rajtad azon a házibulin, amin a Balu belehányt a hűtőbe?
  • Nem véletlenül van ez így.

A legtöbben évtizedekkel később is sokkal jobban emlékeznek a középiskolai évekre, mint az első osztályra vagy a legutóbbi nyaralásra. A viszonzatlan romantikus szerelmek, az egész osztály előtti megaláztatások, a kétségbeesett küzdelem a tanulásban, a sportban és a népszerűségért, a harc a szülői szigor ellen, mind sokakban kitörölhetetlen emlékekként maradnak meg. Nem véletlenül annyira sikeresek az olyan, a fentiekre építő műfajban született filmek, mint a Nulladik óra, a Tökéletlen idők, a Spinédzserek, az Amerikai pite vagy a Bajos csajok.

Tökéletlen idők (1993)

Frank T. McAndrew evolúciós pszichológus arról írt a Conversationbe, mi ennek az oka. A legfontosabb szerinte az, hogy miközben az emberi agyban lévő kötések több millió évvel ezelőtt alakultak ki, addig a gimnázium egy olyan furcsa társadalmi buborékot hoz létre, amivel a történelem előtti időkre hangolt agyunk nehezen birkózik meg. Tehát a világ, amiben az emberek kifejlődtek, különböző korú, egymással viszonylag szoros, például rokoni kapcsolatban álló emberek kis csoportjából állt, ehhez képest a középiskolában egy rakás, hormonnal teli tinédzser van összezárva.

Aki uralja a múltat, az uralja a jövőt is

Sokan persze régi szép időkként emlékeznek a gimnáziumi évekre, és függetlenül attól, hogy jogosan-e, a nosztalgiának McAndrew szerint megvan az evolúciós szerepe: a jelennel és a jövővel szembeni elégedetlenség az, ami motivál minket, hogy csináljunk valamit, ami újra felidézheti a régi szép idők vélt vagy valós kellemes pillanatait. De a többség, amikor a középiskolára gondol, olyankor jellemzően vágyakozást, sajnálatot, örömöt vagy szégyent érez, illetve gyakran ezek furcsa keverékét.

Az erősebb, jobban átélt érzelmek pedig erős emlékeket jelentenek.

Még a gimiben hallgatott zenék is sokkal jobban belevésődnek a fejünkbe, mint azok, amiket később hallgatunk meg először.

Márpedig a memóriakutatók elemzései szerint a legerősebb emlékeink 10 és 30 éves korunk közül valók. (Az ezelőtti évekhez köthető a gyerekkori amnézia, azaz hogy szinte minden emlékünk hiányzik 3-4 éves korunk előtti időkből. Erre több magyarázat is van. Az egyik a neurológiai elmélet, ami szerint 7-10 éves korunkban olyan gyorsan születik sok új sejt az agyunk emlékeket tároló részében, hogy a közöttük lévő rengeteg, friss kapcsolat megzavarja a működést, emiatt pedig a régi emlékeink töredezettek lesznek, vagy kitörlődnek. Később az agyunk fejlődése lassabb, így már képesek vagyunk kisebb roncsolással eltárolni az új emlékeket.)

Ahogy az a pirossal jelölt szakaszon is látszik, a középiskola végéhez és a felsőoktatás elejéhez kötődik a legtöbb emlékünk, legalábbis életünk első felének végéig (Ábra: Wikipedia)

A középiskolás éveink egyrészt azért maradnak meg jobban, mert az erős érzelmek jelzések az agynak arról, hogy fontos dolgok történnek, márpedig a kamaszkor tele van fontos társadalmi visszajelzésekkel többek között az egyén fizikai és szellemi képességeiről, a státuszáról és a vonzerejéről.

Hogy mire jó a középiskola, azt fel nem foghatom

Manapság nem ritka, ha valaki érettségi után máshova költözik, és új életet kezd, de a régi társadalmak idején az ember egész felnőtt élete attól függhetett, hogy tizenéves korában milyen képességekre tett szert, például az a fiú, akit 18 évesen nem tartottak ügyes harcosnak, általában 40 éves korára se lehetett domináns a csoportban. A tizenéveseknek arra is nagyon figyelniük kellett, hogy ne távolodjanak el túlságosan a csoport értékeitől, mert az kiközösítéssel járhatott, ami gyakran halálos ítélettel ért fel.

Nulladik óra (1985)

McAndrews szerint, mivel a primitív társadalmak kis közösségeiben a legfontosabb dolgok tinédzserkorban dőltek el, létfontosságú volt, hogy az ember megtanulja, mik azok a viselkedésminták, amik alapján valakiben meg lehetett bízni, vagy amik miatt érdemes volt kerülni az illetőt. Az ilyen meghatározó pillanatokhoz mélyebb érzelmek társultak, hogy jobban megjegyezhessék azokat, bőven az iskolásévek után is.

Ma is ennek a levét isszuk.

Nehezen felejtjük el, ha a gimiben egy barátunk nyilvánosan hülyét csinál belőlünk, vagy amikor egy másik kikezd a partnerünkkel. Az ilyen élmények gyakran hosszú haragtartáshoz vezetnek, így az intenzív emlékek egyrészt megvédenek minket attól, hogy újra eláruljanak bennünket, másrészt szerezhetnek néhány kellemetlen percet az osztálytalálkozókon.

Aki barátot talál, kincset talál

A középiskolai évek azért is fontosak, mert sokaknak a középiskola az utolsó hely, ahol napi rendszerességgel mindenféle társadalmi csoportok tagjaival érintkeznek, leginkább csak azért, mert ugyanannyi idősek, és nagyjából ugyanott élnek, mint ők. Igaz, hogy már itt is van bizonyos fokú szegregáció, de kutatások szerint a legtöbb középiskolás így is sokkal változatosabb emberekkel kerül napi kapcsolatba, mint később, amikor már intelligencia, politikai értékek, szakmai érdeklődés és egy sor egyéb dolog mentén különülnek el egymástól.

Spinédzserek (1995)

A szociális összehasonlítás elmélete szerint úgy jövünk rá, hogy mi milyenek vagyunk, ha másokhoz mérjük magunkat, és minél jobban hasonlítunk a mércéhez, annál jobban fel tudjuk mérni az erősségeinket és a gyengeségeinket. Márpedig a középiskolai osztálytársaink nagyjából onnan indultak, mint mi, és mindig ugyanannyi idősek lesznek, mint mi, ezért nem csoda, ha gyakran évekkel később is utánanézünk, hova jutottak. Ha másért nem, legalább azért, hogy megtudjuk, mi hova jutottunk.