Az ENSZ emberiességellenes bűncselekményekkel vádolja Eritrea vezetőit

2016 június 8., szerda 19:12
199

Az ENSZ 2014-ben létrehozott egy bizottságot, aminek azt kellett megvizsgálnia, hogy az Eritreát 1990 óta uraló politikai elit kövezett-e el emberiességellenes bűnöket. A bizottság mostanra elkészítette a jelentését erről, és a válaszuk az, hogy

persze.

Úgy találták, hogy az államot irányító magas rangú hivatalnokok és a hadsereg vezetői közvetlenül is bűnösek rabszolgatartásban, jogtalan bebörtönzésekben, gyilkosságokban, eltűnésekben kínzásokban és szexuális erőszakban is. Ezekért pedig nemzetközi fórumon kell felelősségre vonni a politikai vezetőket.

A jelentés szerint a bűnök „az állam legfelső szintjeiig érnek”.

Afwerki elnök Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszterrel bratyizik 2002-ben (Wikipédia)

Eritreát a Isaias Afwerki elnök 1991-es hatalomra kerülése után kiépített elit kínozza a mai napig. Az ország vezetői által elkövetett, elnézett és bátorított szörnyűségek miatt a hatmilliós országból több tízezren vándoroltak el, csak az EU tagállamaiban 47 ezer eritreai adott be menedékkérelmet. (New York Times)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt