A Lurdy Házba is kék villogóval jár a Bajcsy-Zsilinszky-kórház főigazgatója

egészségügy
2016 június 10., 06:29
comments 181

Bodnár Attila, a Bajcsy-Zsilinszky kórház családi célra is használja autója villogóját – írta meg a Népszabadság, aminek a munkatársa április 9-én le is fotózta, amint egy Skoda Superb autó megáll a ferencvárosi Lurdy Ház pláza előtt, a sofőr megvárja, hogy egy fiatal lány és egy fiú kijöjjön a Lurdy Házból, majd miután bepakoltak a csomagtartóba, elhajt.

A lap a Facebook-profilok alapján kiderítette, hogy a kocsi Bodnár fiára és annak barátnőjére várhatott, azaz Bodnár családi, hétvégi bevásárlásra használhatta a kocsit, a kék lámpával a tetején. Pedig egy 2007-es rendelet szerint a villogót csak kiemelt államérdekből vagy közérdekű feladatok ellátása közben lehet kitenni a kocsira, és felkapcsolni.

Bodnár a lapnak nem tagadta az esetet, de azt mondta: „egy ekkora intézmény vezetőjeként az előttem álló feladatokra koncentrálok, és bizony az is előfordul, hogy valahol hirtelen megállok, hogy »bedobáljam« az élethez szükséges dolgokat”. Arra nem emlékezett, pontosan miért állt meg a Lurdynál. (Nol)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.