Csődbe ment a Gawker

INTERNET
2016 június 10., 18:17
comments 90

Pénteken, egy New York-i bíróságon csődvédelmet kért maga ellen a Gawker Media. A GM által benyújtott dokumentumok szerint a cég vagyona 50 és 100 millió dollár közötti összeget tesz ki, míg a kötelezettségei elérik az 500 millió dollárt.

Nick Denton szabadszájú, erős magyar kötődéssel bíró kiadóvállalatát az a Hulk Hogan ex-pankrátor által indított per vitte padlóra, ami miatt - egy elsőfokú ítéletet követően - 50 millió dollárt kell letétbe helyeznie, ami jócskán meghaladja a Gawker készpénztartalékait.

Dentonék régóta gyanakodtak amiatt, hogy Hulk Hogan a szexvideójának publikálása miatt indított perben sorra tett racionálisan nehezen indokolható lépéseket, amik az ő várható bevételét csökkentették, a Gawker Mediának ugyanakor igen nagy kárt okozhattak.

Nemrég kiderült, hogy volt alapja a gyanakvásnak. Peter Thiel, a milliárdos nyugati parti befektető, a Facebook első finanszírozója, a Paypal alapítója beismerte, hogy a háttérből végig ő pénzelte Hogant, egyetlen céllal: hogy tönkretegye a Gawkert és Nick Dentont.

Thiel 2006-ban megesküdött, hogy bármilyen eszközzel, de térdre kényszeríti a blogkiadót, amit személyesen is megüzent Dentonnak. Ebben feltehetőleg leginkább az motiválta, hogy egy minimum ellentmondásos Gawker-posztban kikürtölték, hogy homoszexuális. Thiel maga a mostani interjúiban azt állította, hogy a Szilícium-völgyi barátait sértő Gawker-írások motiválták a bosszúhadjáratban, ami élete egyik legjobb cselekedetének is nevezett.

A csőd nem feltétlenül jelenti a Gawker blogbirodalom végét, de Dentonnak el kell adnia azt. A jogi lépés célja az volt, hogy az egyébként a legutóbbi időkig nyereséges blogbizniszt leválasszák a Hogan-per kötelezettségeivel terhelt cégről. Így eladhatóvá válik a bloghálózat. Legalább egy konkrét ajánlat már van is: maga a Gawker tudatta, hogy a Ziff Davis nevű kiadóvállalat 100 millió dollár körüli ajánlatot tett a 7 Gawker-blogra.

A Recode cikke szerint a Gawker és bankára, Mark Patrcof arra számítanak, hogy ennél magasabb árajánlatok is fognak érkezni, az érdeklődés állítólag ugyanis komoly, a csődvédelem pedig pénzügyileg tisztább helyzetet teremtett. Tavaly, még a Hogan-per kezdete előtt, Denton 250-300 millió dollárra becsülte a cége értékét.

Denton a szerkesztőségnek azt mondta a csődvédelmi hír bejelentésekor, hogy folytatja a jogi harcot a Hogan-ügyben és közben működtetni fogja a szerkesztőséget. A Gawkernek független jogi szakértők szerint is reális esélye van arra, hogy a fellebbezések végén akár meg is nyerje a pert, de legalábbis radikálisan csökkentse az első fokon megítélt több, mint 140 millió dolláros összeget. De ehhez akár évekig kell állni a sokmillió dolláros jogi költségeket, amiket Thiel nyilvánvalóan a végsőkig finanszírozni fog a másik oldalon.

A szerző korábban a Gawkernél dolgozott.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.