Hülyeség a BM érve a filléres lehallgatókészülékről

Sajátos érveléssel hárította szerdán a Belügyminisztérium azt a gyanút, hogy esetleg a magyar hatóságok helyezhettek el lehallgató eszközt az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet (Ekint) irodájában. „A Belügyminisztérium közli, hogy a készülék kiskereskedelmi forgalomban húszezer forintért beszerezhető. A jogszabályok keretei között a titkos információgyűjtés, illetve a titkos adatszerzés eszközeivel szolgáltatást végző belügyi szervezet saját eszközeit nem internetes portálon, és nem a sarki boltban vásárolja meg” – írták.

Mintha azt akarnák ezzel sugallni, hogy az Ekint irodájában talált lehallgató, pontosabban adattovábbító berendezés

filléres szar lenne.

Azt gondolhatnánk, hogy a belföldi felderítést végző Alkotmányvédelmi Hivatalt, illetve a technikai megfigyeléseket végző Nemzetbiztonsági Szakszolgálatot felügyelő minisztériumban tisztában vannak azzal, hogy

az ilyen lehallgató, adattovábbító berendezések valóban filléres eszközök.

A német PKI 10 milliwattos jeltovábbítója. Ennél bonyolultabb eszközre nincs szükség lehallgatáshoz.

Egy ilyen berendezés nem több egy nyomtatott áramkörnél, amire mikrofont, jeladót szerelnek. A jeladónál kifejezetten előny, ha nem nagy teljesítményű. Minél gyengébb az adó, annál nehezebb felderíteni az eszközt, a célnak pedig pont megfelel egy olyan kicsi, gyakran csak 10-40 milliwatt teljesítményű adó, aminek a jele így is elég erős ahhoz, hogy tizenvalahány méterről befogják.

Az tehát, hogy a BM szerint az Ekint irodájában talált lehallgató filléres eszköz, nem érv.

Ez az érv azért is fura, mert a BM joggal védekezhetett volna azzal is, hogy

a magyar titkosszolgálatoknak egyáltalán nincs szükségük telepített eszközökre, ha meg akarnak figyelni valakit.

„A BM-nek 15-18 éve nincs szüksége ilyen eszközökre” – mondta Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő és veterán rendőrségi kommandós*. A magyar jogszabályok szerint a telekommunikációs szolgáltatást nyújtó vállalkozásoknak központi hozzáférést kell biztosítaniuk az adatforgalomhoz a titkosszolgálatoknak. Vagyis ha a magyar titkosszolgálat meg akarná szerezni valaki, adott esetben az Ekint, adatforgalmát, akkor azt elég volna kikérnie az internetes szolgáltatótól.

Mármint elméletben. A gyakorlatban arra pont nincs jogi lehetőség, hogy egy intézményt lehallgassanak. „Titkos megfigyelést csak konkrét személy ellen, és csak célhoz kötötten lehet kezdeményezni” – mondta Tarjányi, aki szerint a rendszer több szinten is garantálja, hogy ne lehessen csak úgy lehallgatni bárkit. Az egy dolog, hogy a lehallgatást bírónak vagy a miniszternek kell engedélyeznie, de ezen felül is van még három szint, ahol elakadhatna egy illegális lehallgatás.

Más a helyzet, ha a lehallgatást nem a titkosszolgálatok végzik. Magyarországon is léteznek magánvállalkozások – gyakran egykori titkosszolgálati dolgozók cégei –, amelyek nyújtanak ilyen szolgáltatást. Ők használhatnak ilyen telepített eszközöket, hiszen nincs hozzáférésük a telekommunikációs szolgáltatók központjához.

Azt, hogy ezek a magánvállalkozások kinek a megbízásából dolgoznak, nem tudhatjuk. Az biztos, hogy az így megszerzett információkat hivatalos eljárásban nem lehet felhasználni. De ez nem is feltétlenül cél.

„Az információ az információ”,

mondta Tarjányi, aki nem tartja elképzelhetetlennek, hogy megfigyeléseket „outsource-oljanak” magánzóknak, vagy akár adott ügyekben érdekelt külföldi titkosszolgálatoknak is.

Tarjányi szerint ahhoz, hogy az Ekint lehallgatásáról bármi érdemben kiderüljön, elsősorban arra lenne szükség, hogy feljelentést tegyenek. Hivatalos eljárásban megvizsgálhatnák a berendezést – hogy mire kell figyelni ilyenkor, arról Plankó Gergő írt szerdán –, és talán még az is kiderülhet, hogy ki telepítette.

*Pontosítás: Tarjányit a cikk eredeti verziójában veterán titkosszolgaként jellemeztem, de tévedtem. Elnézést.