Németh Szilárd: Magyarország nyugati határát is védeni kell

Tbg
migráció
2016 június 10., 16:26
comments 348

Magyarország nyugati határát is védeni kell, hiszen Brüsszelben nem mondtak le arról, hogy bevándorlókat osszanak szét Európában, erre megvan a jogi és a matematikai formula - jelentette ki a Fidesz alelnöke pénteken Egerben, sajtótájékoztatón.

Németh Szilárd szerint Magyarországra szegednyi, akár 150 ezer embert is betelepíthetnek az elkövetkezendő néhány évben.

Ha őket betelepíthetik Nyugatról, akkor velük együtt betelepíthetik a terroristákat is, a terrorizmus és az illegális bevándorlás ugyanis "kéz a kézben" jár; az illegális bevándorlók széles tömegeire "direkt ráültetve" juttat el katonákat Európába az Iszlám Állam.

Világossá kell tenni, "nem kívánjuk, hogy Brüsszelben döntsék el, a következő évtizedekben kikkel éljünk együtt".

Németh a nagyhatalmakat is belekverte az egri migránsellenes hangulat felkorbácsolásába, mint mondta Brüsszel, illetve a mögötte álló "némely nagyhatalmaknak" az illegális bevándorlást érintő politikai-gazdasági érdekei eltérnek Magyarországétól.

A magyar álláspont szerint a népesedési problémát, munkaerőhiányt nem lehet kizárólag az illegális bevándorlás támogatásával orvosolni.

Nyitrai Zsolt ezután a következő időszak legfontosabb feladatának azt nevezte, hogy minél több emberrel folytassanak párbeszédet Heves megyében, megismertessék az álláspontjukat, hogy nemet mondanak a kényszerbetelepítésre.

A cél kettős - mondta a fideszes politikus -, egyrészt a tájékoztatás, másrészt a mozgósítás, hogy minél többen vegyenek részt a népszavazáson.

Címlapkép: Soós Lajos/MTI

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.