Youtube-sztár lett Pablo Escobar egykori legjobb bérgyilkosából

Külföld
2016 június 11., 19:34
comments 45

Minden idők tán legismertebb drogbárójának, a kolumbiai Pablo Esocbarnak volt éveken át elsőszámú bérgyilkosa Popeye, azaz John Jairo Velásquez. A férfi mintegy 300 embert gyilkolhatott meg saját kézzel, de emellett több ezer ember megölésére adhatott ki utasítást és több száz robbantásért is felel.

Most viszont új, némileg váratlan szerepben tűnt fel: Bűnbánó Popeye néven Youtube-csatornát indított, és videókat tölt fel ide, amin fiatalokat figyelmeztet arra, hogy ne legyenek bűnözők.

link Forrás

Popeye 22 év után 2014-ben jöhetett ki a börtönből. Egy barátja javasolta neki, hogy YouTube-on mesélhetne életéről. A dolog a várnál is jobban sült el, kilenc hónap alatt lett meg a százezer követője. Ez már elég ahhoz is, hogy pénzt keressen a YouTube révén.

Popeye dedikál (RAUL ARBOLEDA / AFP)
photo_camera Popeye dedikál (RAUL ARBOLEDA / AFP)

Mint most elmondta, az emberek főleg a gyilkosságokra kíváncsiak. Őt mindössze egyetlen gyilkosságért tudták elítélni: 1989-ben vett részt az elnökjelölt Luis Carlos Galán megölésében.

Elmondása szerint napi 14 órát szán arra, hogy a hozzá érkező kérdésekre videóválaszokat vegyen fel. Escobart még mindig a főnökeként emlegeti, annak ellenére is, hogy rögtön első bejegyzésében elhatárolódott tőle, mindent rossznak nevezett, amit a drogbáró valaha elkövetett.

Ugyanakkor vannak, akik nem nézték örömmel Velázquez hírességgé válását: egykori áldozatainak hozzátartózi például. Sokan arcul csapásként élték meg, hogy családtagjuk egykori gyilkosa, akit még csak el sem ítéltek ezért soha, most morális kérdésekről értekezhet nagy nézettség előtt.

Bár Popeye bérgyilkosként nagyon jól keresett, elmondása szerint egy-egy top célpont egymillió dollárt is érhetett, a börtönből kikerülve anyagi gondokkal kellett, hogy szembenézzen. Erre is kínál némi megoldást a YouTube-karrier elmondása szerint. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.