Blatter: Mi a FIFA-nál sose csaltunk, ők az UEFA-nál viszont igen

Sepp Blatter, a FIFA egykori, korrupciós ügyei miatt eltiltott elnöke az argentin La Naciónnak adott interjújában arról beszélt, hogy Artemio Franchi idején az UEFA-nál trükköztek az egyes kupasorozatok sorsolásánál, méghozzá úgy, hogy hevítették vagy lehűtötték az egyes golyókat, így a sorsoló tudhatta melyiket kell kihúzni.

Joseph S Blatter FIFA-elnök, amikor bejelentette, hogy Katar rendezheti a 2022-es világbajnokságot (Laurence Griffiths/Getty Images)

Blatter ezt onnan tudja, hogy egyszer saját szemével látta, de neki elnökként természetesen ilyesmi eszébe sem jutott volna.„Én sosem tapogattam a sorsoláshoz használt golyókat, ahogyan mások tették.

Természetesen lehet csalni, csak a golyók hőmérsékletét kell megváltoztatni. Hidegre vagy melegre. A sorsolás előtt a fagyasztóba kell tenni, onnantól könnyű megtalálni” - mondta, és vicceskedve hozzátette, hogy neki csalásra sem volt szüksége, a mágiájával is képes volt befolyásolni az 1978-as VB sorsolását.

„Technikailag kivitelezhető, persze erre a FIFA-nál soha nem volt példa, legalábbis az én elnökségem alatt. Az UEFA-nál viszont igen, a saját szememmel láttam” – mondta Blatter, a valaha volt egyik legkorruptabb sportvezető, aki persze tagadta, hogy elnöksége során bármikor korrupt lett volna. (Nemzeti Sport)

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.