Egy teljesen felújított épületet foglaltak el a Ligetvédők a Városligetben

Ősztől a tervek szerint megkezdődne a Városligetben a Múzeumi Negyed egyik épületének, a Zene Házának az építése, ám a Ligetvédők még mindig a helyszínen, a valamikori Hungexpó területén táboroznak: polgári engedetlenséggel tiltakoznak a gigaprojekt ellen.

Sőt, a hétvégén újabb épületet foglaltak el az objektumon belül, a sárga házat, amelyben pár évig egy művészeti iskola működött, majd kiürítették az épületet és most üresen áll.

Teljesen új vagy felújított épület a Hungexpo-területen a Városligetben.

Az elfoglalt épületet a tiltakozók egyik hangadója, Komáromy Gergely, a Riddim Colony zenekar énekese mutatta be a 444-nek. Az épületben, amely minőségében teljesen más, mint az eddig birtokba vett sáros udvara az ingatlannak, kulturális, közösségi programokat akarnak szervezni, illetve a Liget jövőjéről tartanának konferenciát.

Nem volt rongálás, nyitva volt az ajtó

Bár annak ellenére, hogy a Városliget Zrt. által gründolt Liget Budapest igyekszik azt a képet beállítani, hogy teljesen lerohadt épületekről van szó, ami egyébként a Hungexpo-terület többi ingatlanjára igaz, ez a sárga ház egy teljesen jó, sőt korszerű állapotban lévő épület, új nyílászárókkal, burkolattal, festéssel, még vetítőterem/színházterem is található benne.

Egyszerűen jutottak be, nyitva volt az ajtó, így hiába hívták rájuk többször is a rendőröket, mivel a hatóság rongálásra utaló nyomokat nem talált, nem indítottak eljárást. Komáromy egyébként elmesélte, hogy a Városliget területén illegálisan parkoló turistabuszok tömegével szemben már nem ennyire agilis a hatóságok fellépése.

Felmerül persze a kérdés, ha az építkezés elkezdődik, mire számíthat a beruházó, és mire a tiltakozók.

A Ligetvédők jogállása egyértelmű a Társaság A Szabadságjogokért állásfoglalása szerint. Alapjogaikat, azaz a gyülekezési jogot gyakorolják a bekerített területen, amely egyébként köztulajdon.

Oszlatási joga ebben az esetben tehát nincs a rendőrségnek a TASZ szakértője, Hegyi Szabolcs szerint, legfeljebb szabálysértési bírságot szabhatnak ki a tüntetés szervezőjére, ha van ilyen, amiért nem jelentette be a demonstrációt.

A Ligetvédőknek egyébként van bejelentett demonstrációjuk szeptemberig az ingatlan előtti területen, ott tehát teljesen jogszerűen tartózkodnak.

Egyelőre nem indult birtokvédelmi eljárás

Ezzel „vetekszik” a Liget-projektet irányító Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt. vagyonkezelői jogosultsága, amelyet a 2013-as Városliget-törvény vont el a fővárosi önkormányzattól és adott a cég kezébe.

A Ligetvédőket ezért birtokvédelmi eljárással lehet eltávolítani, amelyhez egy önkormányzati jegyző ellenjegyzése szükséges.

A 444 megkereste Karácsony Gergelyt, hogy kapott-e az önkormányzat ilyen megkeresést. A polgármester nem tud ilyenről, de megjegyezte, hogy feltehetően összeférhetetlenség miatt (A Városliget Zuglóban van) átkerül egy másik jegyzőhöz az eljárás, viszont tudni fognak róla, ha ilyen eljárás megindul.

„a Városliget Zrt. továbbra is bízik abban, hogy a Liget megújításának minden eleme kapcsán párbeszéd, konszenzusos megoldás alakítható ki. Amennyiben a demonstrálók élet és balesetveszélyes területen, illegális tevékenységekkel akadályozzák a fejlesztés megvalósítását, társaságunk természetesen a rendelkezésre álló valamennyi jogszerű és törvényes eszközt igénybe fogja venni a helyzet rendezése érdekében.”

- válaszolták kérdésünkre a Zrt. részéről.

Mint azt a videóban is elmondják, naponta többször is kivonulnak a rendőrök a beruházók bejelentései alapján, ám egyelőre intézkedésre utaló nyomokat (pl. rongálás) nem találtak.

Ha a birtokvédelmi eljárás jogerőre emelkedik, a rendőrségnek lesz jogalapja arra, hogy intézkedéssel távolítsa el az engedetlen polgárokat a helyszínről.

444 MAKRO a Kör tagjainak

A 2018‑as választások titkos tárgyalásainak története.

Megnézem
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.