Nem kell minden nap lejátszaniuk a román himnuszt a rádióknak Romániában

külföld
2016 június 14., 16:14
comments 60

A román szenátus végül elutasította azt a törvényjavaslatot, ami kötelezővé tette volna az országban működő összes rádiós és televíziós műsorszolgáltatónak, hogy naponta bejátsszák a román himnuszt.

link Forrás

A törvényt kezdeményező képviselők szerint a javaslat elfogadásával erősödött volna a nemzeti jelképek tisztelete a társadalomban. Indoklásuk szerint természetes dolog, hogy egy egységes nemzetállam kiálljon értékei mellett, főleg akkor,

amikor „külső és belső erők elvitatják azokat”.

Tánczos Barna az RMDSZ frakcióvezetője a párt hírlevelében azt írta, „mindenkinek, köztük a politikusoknak is meg kell érteniük, hogy nem írhatják elő, nem szabályozhatják törvénnyel azt, hogy mit, esetleg mit ne sugározzon a média. Ez lenne az első lépés a cenzúra felé”.

A tervezetet a képviselőház már korábban leszavazta. A szenátusban, aminek a végső döntést kellett meghoznia, a javaslatot 7 támogató szavazattal, 70 ellenében, 4 tartózkodás mellett elkaszálták. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.