Az avokádóhiány miatt nő a bűnözés Új-Zélandon

külföld
2016 június 15., 16:42

Január óta legkevesebb negyven nagyobb léptékű avokádórablás történt a szigetországban. Egy-egy esetben legkevesebb 350 gyümölcsöt vittek el az elkövetők. És a rendőrség gyanúja szerint számos esetet be sem jelentettek a károsultak.

Az elmúlt év nagyon keserves volt az avokádkótermesztőknek, ez pedig nagyon felvitte a termés árát. Az országban nagyon népszerű az avokádó, de mellette komoly exportcikk is. Most viszont az óriási kereslethez nem tudott felnőni a kínálat, és ilyenkor ahogy lenni szokott, az áremelés mellé jött a bűnözés és a fekete piac is.

Fotó: Wikipedia
photo_camera Fotó: Wikipedia

A rendőrség szerint korábban is fordult elő ugyan avokádótolvajlás, de ilyen intenzitással még nem találkoztak.

Ráadásul avokádót lopni veszélyes: a fa értetlen termése ugyanis mérgző.

Az Új-Zéland Avokádó vezérigazgatója szerint nem szervezett bűnözői csoporttal állnak szemben, hanem egyedik akciókkal. Jen Scoular szerint ezek a termések nem a nemzetközi piacra kerülnek ki, csak a hazai igényeket elégítik ki. Beszélt arról is, hogy az ország avokádófarmjai most ráeszméltek a biztonsági szempontokra, sorra telepítenek mozgásra automatikusan bekapcsoló lámpákat és riasztórendszereket. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.