„Azt mondja, hogy korábban nem voltam sikeres? Ez nincs így. Mélyedjen el egy kicsit a szakami előéletemben. A Hertha korosztályos csapatainál nagyon sikeres voltam, összetartó, jó együtest alakítottam ki.”

Ezt Bernd Storck nyilatkozta még az Európa-bajnokság előtt a (magyar) FourFourTwonak. Értik, ő maga mondja azt, hogy legnagyobb sikere eddig az utánpótlásban végzett munkája volt.

Bernd Storckot nemcsak itthon nem ismerte senki, hanem a futballvilág sem. A kazah válogatottat irányította ugyan, de arra azért nem kapja fel a fejét senki, hogy Belgiumtól csak 2-0-ra kaptak ki, az osztrákok ellen is jól tartották magukat, a németek elleni meccset pedig megúszták hárommal. Hiába nagy szó ez a világranglistán 150. helyen álló csapattól.

„És Görögországban is sikeres voltam. Az első évben, 2013-ban rögtön megnyertem az U-20-as bajnokságot az Olympiakosszal, nem volt könnyű, a konkurencia roppant erős volt”

- jut eszébe még egy példa a pályafutásában.

Bernd Strockot Dárdai Pál hozta Magyarországra, a Herthából ismerték egymást. Az utánpótlás rendberakása lett volna eredetileg a feladata sportigazgatóként. Természetesen ellenségeskedés fogadta a magyar edzők részéről, amikor átvette az irányítást. És akkor is bizalmatlan volt vele a szakma, amikor Dárdai Pál inkább a Hertha edzői posztját választotta - érthetően -, a szurkolók és a sportsajtó nagy része pedig Dárdait sírta vissza, sokan pedig amiatt aggódtak, hogy a német elrontja, amit Palika felépített.

Jellemző, hogy Lakat T. Károly ugyanabban a FourFourTwoban, amiben a Strock-interjú van, azt írta:

„Legyünk őszinték, és valljuk be: Dárdai Pállal akartunk ágyba bújni, ám az események úgy hozták, hogy reggel Bernd Storck mellett ébredtünk.”

Bernd Storcknak is megvolt az a meccse, amiről azt lehetett gondolni, hogy csodát ő sem tud tenni. Hiába játszottunk jól Észak-Írország ellen Belfastban, a 93. percben kaptunk gólt, magyar átok, stb.

Onnantól kezdve viszont egyszerűen minden bejött neki. Ki merte rúgni Dárdai-stábját, hogy a saját embereivel dolgozhasson. Unalomig ismert, hogy ha ő nincs, Kleinheisler Lászlót a Videoton teljesen lenullázza. Egyszerűen nem értette, hogy a Videoton miért kispadoztatta szinte egész tavasszal azt a Lang Ádámot, aki nála alapember a válogatottban. Végig magyarázkodnia kellett, hogy miért erős ellenfelekkel készült fel a csapata az Európa-bajnokságra, ahelyett, hogy önbizalomnövelő győzelemeket aratna. A szurkolók csak legyintettek, amikor meglátták, hogy Szalai újra kezdő nála. Azt sem lehetett érteni, hogy miért viszi el Stieber Zoltánt az Eb-re, aki nemhogy a Hamburgba, de még a másodosztályú csapatába sem fért be. Aztán Szalai és Stieber lőtte a két gólt.

Nagy kérdés volt, hogy a norvégok elleni két, szinte tökéletes pótselejtezős meccs után mire jut a válogatottal az Európa-bajnokságon, olyan kerettel, aminek a játékosai alig játszanak erős bajnokságban, papírforma alapján az osztrákoknak simán kellett volna nyerniük a meccset.

Ha bemegy a 30. másodpercben Alaba lövése, akkor nem derül ki, hogy milyen mesterien készítette fel Strock a játékosait, és hozta ki mindenkiből a maximumot. De a labda a kapufára ment, és öt perc gyenge játék után kiderült, hogy lehet még tökéletesebb meccset játszani a két pótselejtezőnél is.

Ideje lenne abbahagyni azokat az okoskodásokat a magyar szakma részéről, amikben kioktatják Storckot, ahogy a Puskás Akadémia tette például pár hete, miután Storck nem értette, hogy a szerinte nagyon tehetséges Kocsis Gergőt miért száműzték az NB III-ba.

És drága jó Pintér Attila, hiába nyilatkozta azt, hogy

„Én kezdtem el ezzel a válogatottal a munkát, én hoztam össze a csapat gerincét”

és

„Bármit is mondanak, nekem is van részem abban, hogy a csapat kijutott az Európa-bajnokságra.”

Ez egyszerűen nem igaz. Nemcsak azért, mert azon az egyetlen meccsen, ami szövetségi kapitányként a selejtezőkből Pintérnek jutott, a kezdőben csak Dzsudzsák volt ott az osztrákokat legyőző Strock-féle válogatottból. Hanem azért, mert az EB-n látott csapatnak semmi köze ahhoz a teljesen fogalmatlan, gyáván futballozó magyar válogatotthoz, amit olyan sokszor láttunk az elmúlt évtizedekben. Ez végre egy tudatosan felkészített és összerakott válogatott, ami képes támadni is, a játékosok pedig mernek játszani. A magyar edzők pedig annyit tehetnek, hogy elmennek tanulni Storckhoz.

Nem tudom, hány olyan edző lehet a világban, akit 52 éves koráig szinte senki nem ismer, pedig valójában zsenik. De egy ilyen biztosan van.