A Miniszterelnöki Kabinetiroda szerint Portik hiteltelen

POLITIKA
2016 június 17., 10:35
comments 296

A Miniszterelnöki Kabinetiroda 37 perccel Portik Tamás bírósági meghallgatásán Rogán Antallal kapcsolatban tett állításairól megjelent cikkünk után a következő közleményt juttatta el szerkesztőségünkhöz:

Tisztelt Király András!

Portik: Vittem Rogánnak tízmillió forintnyi eurót című cikkükkel kapcsolatban az alábbi közleményt küldjük.

A Rogán Antal kontra Juhász Péter perben Juhász Péter arra is képes volt, hogy egy gyilkosságért jogerősen elítélt bűnöző meghallgatását kérje. Portik Tamás és Laborc Sándor, aki a Gyurcsány-kormány alatt a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója volt többször találkozott egymással. Két találkozójukról 2008-ban készült lehallgatási jegyzőkönyv, amely szerint Portik Tamás arra vállalkozott, hogy fideszes politikusok kompromittálására gyűjtsön vagy gyártson információkat. Az egyik ilyen lejáratandó politikusként Rogán Antalt említik meg. Ezen tények ismeretében, bármi, amit Portik Tamás mondd, teljes mértékben hiteltelennek tekinthető.

A június 17-én sorra kerülő tárgyaláson azonban nem csak az Együtt politikusa kívánt tanúkat megszólaltatni a bíróság előtt, hanem Rogán Antal is, akinek jogi képviselői két, az ügyben releváns információkkal rendelkező rendőr meghallgatását indítványozták, akik cáfolni tudják Portik Tamás hamis állításait. A bíróság azonban első alkalommal elutasította az idézési kérelmet azzal az indokkal, hogy a tanúk idézhető címe a bíróság állítása szerint nem állt rendelkezésére. Az ismételt bejelentést követően a tanúk meghallgatásának ugyan már nem volt akadálya, ennek ellenére a bírónő jelezte Rogán Antal jogi képviselőinek, hogy a tárgyalásra ne állítsák elő a tanúkat.

Reméljük, hogy a jövőben sor kerülhet a bíróságon az említett rendőrök tanúként való meghallgatására, hiszen ők azok, aki cáfolni tudják Portik Tamás hazug állításait. Rogán Antal soha, sehol nem találkozott Portik Tamással, se házibulin, se máshol, ahogyan Pápa Marianne-t sem ismeri, vele sem találkozott személyesen. Tanúkat fogunk megidézni, akik cáfolni fogják a gyilkosságért jogerősen elítélt Portik hazugságait. A mai nap is fényes bizonyíték arra, hogy kapcsolat Juhász Péter és Portik Tamás között van.

Miniszterelnöki Kabinetiroda

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.