Az MTI inkább nem közölte Juhász Péter közleményét a Rogán-Portik ügyben

bűnügy
2016 június 18., 04:14
comments 181
Juhász Péter. Fotó: MTI / Marjai János
photo_camera Juhász Péter. Fotó: MTI / Marjai János

Juhász Péter, az Együtt politikusa lemondásra szólította fel Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert azok után, hogy Portik Tamás terhelő vallomást tett rá pénteken délelőtt, és többek közt arról beszélt, zsákban hordta a milliókat az egykori belvárosi polgármesternek.

De az MTI ezt a hírt nem hozta le, és a párt közleménye szerint a hírügynökség "Pápa Marianne és Habony Árpád mondvacsinált személyiségi jogaira" hivatkozott. Pedig Juhász Péter, írja az Együtt, személyesen is részt vesz a perben alperesként, illetve Portik beidézésében is.

Nem igaz egyébként, hogy az MTI teljes egészében elhallgatta volna a pénteki tárgyalást. Magáról a bírósági eseményről ugyan valamiért nem tudósítottak, de közölték többek között a minisztérium tagadását, a Jobbik és a PM közleményét, "lapszemle" rovatukban pedig a Fidesz-frakció megbízásaiból is dolgozó Pesti Srácokból idéztek pár sort, miszerint Portik "önmagának ellentmondva vallott Rogán ellen".

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.