A KDNP-s Földi László 1,6 millióért négy laptopot vett magának a mi pénzünkből

PÉNZ
2016 június 20., 12:40
comments 289
photo_camera Fotó: Földi László FB.

Ceglédi olvasónk szúrta ki, hogy a környéki Abonyról származó KDNP-s országgyűlési képviselő, Földi László januárban szignált vagyonynyilatkozata bizony nem kapta meg azt a figyelmet, ami egyébként joggal járna neki.

Földi 2006 és 2014 között Cegléd polgármestere volt, 2010-től óta pedig a térség országgyűlési képviselője a parlamentben. Főleg 2014 óta sokasodhattak meg a teendői, ugyanis Földinek hirtelen nagyon sok laptopra lett szüksége. A választás évében Földi saját pénzéből vett magának egy méretes Kia Sportage terepjárót, más nagyobb műszaki kiadásra viszont nem kellett saját zsebből költenie.

photo_camera Részlet Földi László 2016 év eleji vagyonnyilatkozatából. Fotó: parlament.hu

2014 májusában - néhány héttel csak a választási győzelem után - Földi nekilátott felfrissíteni az informatikai gépállományt. A nyilatkozatból az nem derül ki, hogy az Országgyűlés, a KDNP, a frakció vagy a párt alapítványa fizette neki az egyes eszközöket, de végtére mindegy is, mert mindegyik a magyar adófizetők pénzéből működik.

2014 májusban Földi vett magának egy laptopot 700 ezerért.

Nem írja a vagyonnyilatkozat, hogy pontosan milyen gépről van szó, de ennél több pénzért már tényleg csak a legmagasabb kategóriában játszó notebookot lehet megvenni. Átfésülve néhány másik vagyonnyilatkozatot az látszik, hogy valószínűleg egy csúcskategóriás Lenovo laptopot vett a pénzből Földi. Több más fideszes képviselő is ennyi pénzért vett gépet a kínai gyártócégtől, és ők jelölték a típust is.

Majd októberben Földi a csúcsgép mellé vett még három Lenovo laptopot, további 900 ezerért.

Októberben Földi vett egy Lenovo Thinkpadet is a munkájához 460 ezerért, majd még további két Lenovo notebookot, egyenként 260 ezerért. Mindezt egyetlen hónap leforgása alatt. Földi ezen túl is élt a képviselőség adta lehetőségekkelel: igényelt iroda- és lakáshasználatra is támogatást, üzemanyagkártyát, vásárolt egy 105 ezer forintos nyomtatót, routert, dokkolót és görgős széket is.

A képviselőnek egyébként a nyilatkozat szerint van egy ceglédi családi háza, három nagyobb telke a város környékén - egy 10 000 és egy 34 000 négyzetméter alapterületű gyümölcsöse, valamint egy 22 000 négyzetméteres szántója -, mellette pedig egy 11 milliós banki hitele, és 6,7 millió forintos betéti megtakarítása.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.