Hernádi Zsolt és Rogán egyik szomszédja kormányzati és uniós hátszéllel szállnak be az autóiparba

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította múlt héten a kormány a Spinto Hungária Kft. beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket, írja a Világgazdaság. Az engedélyezési eljárások egyszerűsítésével és gyorsításával lerövidítenék az üzemcsarnok, a kapcsolódó építmények, illetve infrastruktúra-fejlesztés megvalósításának idejét.

A miskolci beruházás a KKM szerint 6 milliárd forint értékű lesz. A Gran Kockázati Tőkealap honlapja szerint "egyedülálló precíziós szerszámgyártó üzem" felállításáról van szó, a piacukat az autóipari beszállítók körében látják.

A Spinto Hungária Kft. egyik tulajdonosa a Hernádi Zsolt Mol-vezérigazgató tulajdonában álló Gran Kockázati Tőkealap, a másik pedig a Spinto-TDM Szerszámtervező és Gyártó Kft.

Ez utóbbi 2007 óta létezik, tulajdonosa a korábban a Kovács Gábor-féle Bankár Zrt.-ben is szerepet vállaló, és egyébként Pasa Park-lakó – ebben a minőségében Rogán-szomszéd – Pócs János (nem egyenlő a jászsági fideszes Pócs Jánossal!), továbbá Mucsányi Zoltán és Filep Henrietta.

A Spinto Hungária üzletrészében az arányok 50-50 százalékosak, bár Hernádi alapja lényegesen több pénzt tett bele a projektbe (így a tulajdoni hányada is nagyobb):

A Gran Kockázati Tőkealap egyébként 2013-ban nyert el forrásokat az Új Széchenyi Kockázati Tőkeprogramból, 4,3 milliárd forintnyi forrást fektet be 11 cégbe (itt megnézheti, milyen vállalatokba, van köztük társkeresős startup is). Tehát Hernádi alapja uniós forrásokat helyez ki.

Ugyanez a projekt egyszer már – idén márciusban – megkapta a nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházás minősítést, de akkor még a Spinto-TDM saját beruházásaként szerepelt a projekt. Azóta viszont, május 31-én beszállt Hernádi alapja, és sürgősen meg is érkezett az új kormányzati támogatás. (Világgazdaság)