Kína lerombolná a tibeti kolostorváros jelentős részét

külföld
2016 június 21., 16:49
comments 49

Az egyik legismertebb emberi jogi szervezet, a Human Rights Watch (HRW) közleményben szólította fel a kínai kormányt, hogy hagyjanak fel a tibeti kolostorváros, Larung Gar rombolásának tervével.

A Szecsuan tartományban található város vélhetően a legnagyobb vallási központ lehet a világon, hiszen becslések szerint több mint tízezer szerzetes élhet itt. A kínai hatóságok a város méretét legalább a felére csökkentenék 2017 szeptemberére.

A HRW szerint a központi kormányzatnak és a tartományi hatóságoknak tárgyalniuk kéne a helyi vallási vezetőkkel és feladniuk azt az elképzelést, hogy Larung Gart kormányzati tisztviselők vezessék.

AFP PHOTO / FRED DUFOUR
photo_camera AFP PHOTO / FRED DUFOUR

Kína ugyanis meg akarja szabni, mekkora lehet a kolostorváros. A hatóságok szerint azért azért van szükség a rendezésre, mert a terület túlzsúfolt, viszont a HRW szerint erre a problémára inkább jelentene megoldást, ha engedélyeznék új épületeket építését.

A most érvényben lévő módosítási tervek szerint a jövőben maximum ötezer ember élhetne itt, kisebb területen. A hatósági átalakítást ellenzők szerint viszont emellett semmiféle racionális megfontolás nem szól, pusztán ideológiai hadviselésről van szó.

Az új rendelkezés egyben megköveteli a monostorok vezetőit, hogy a jövőben a helyi önkormányzat illetékeseivel közösen vezessék a települést. Ráadásul a kínai kommunista párt képviselőinek kétharmados többsége is lenne a képviselő-testületben. Hasonló szabályozást vezettek be végig a tibeti autonóm tartományban.

Buddhista szerzetesek egy tibeti kolostorban (AFP PHOTO / FRED DUFOUR)

Larung Garban amúgy kínaiak is élnek, akik vallások okokból költöztek ide. A település ismert arról, hogy tagjai közösen hoznak döntést mindenről és a HRW kitér arra is, hogy a városban nagy hangsúly van a nemek és etnikumok közötti különbségek felszámolásán, illetve mindenfajta hierarchiát elutasítanak.

2001-ben a tartományi önkormányzat már megpróbálta átvenni az irányítást Larung Gar fölött: rendőrökkel és buldózeres munkásokkal mentek neki a szerzetesek otthonainak. A támadásról készült videók akkor nagy nemzetközi felháborodást váltottak ki. Azóta Szecsuán tartomány vezetősége nem lépett fel a település ellen, gyakorlatilag hagyták, hogy régi méretére nőjön vissza.

1994-ben van életben az a törvény, ami tiltja, hogy a tibeti kolostorvárosok és egyéb vallási közösségek a már létezőnél nagyobb területet foglaljanak el. A rendelkezés kritikusai szerint ennek csak az a célja, hogy Kína korlátozza azoknak a tibetieknek a számát, akik egész életüket vallási ügyeknek tudják szentelni. (HRW)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.