Összesen 580 embert kellett evakuálni a völgyből egy szokatlanul erős hóvihar miatt.
Több száz túrázónak sikerült kijutnia a hóviharból.
Több sátor is összedőlt a hó súlya alatt, és egyes túrázóknál már a kihűlés tünetei is jelentkeztek. Eközben rendkívüli időjárás uralkodik a térségben, Kínában partot ért a Matmo tájfun, míg Nepált súlyos esőzések, földcsuszamlások és villámárvizek sújtják.
A buddhizmust hozzáigazítják a szocializmushoz.
Petr Pavel szerint annyi baj legyen, úgyse volt kapcsolata a kínai elnökkel.
A 90 éves 14. dalai láma bejelentette, hogy utódját a hagyományos úton kell majd kiválasztani, a folyamatba pedig senki sem avatkozhat be. Az üzenet annak a Kínának szólt, ami saját jogának tartja a tibeti buddhizmus következő vezetőjének kiválasztását. A konfliktus jó eséllyel két dalai lámához és geopolitikai feszültségekhez vezethet.
A tibetiek attól tartanak, Kína bele akar szólni a kiválasztás folyamatába.
Nem volt biztos, hogy lesz utódja.
Hatalmas területet kell átkutatni, a romok közt rekedt embereket a kihűlés veszélye fenyegeti.
És több mint 130 ember megsebesült. A 6,8-as magnitúdójú földrengés Sigacét, az autonóm terület egyik legszentebb városát rombolta.
Olvasónk szerint a kínaiak szóltak a magyar rendőröknek a tüntetőről.
Lehet tibeti zászlókat lengetni, csak a kínai elnök meg ne lássa.
Január elején tartották az idei év első fontos választását Tajvanon. Ahogy arra számítani lehetett, Kína kiépített álprofil-hálózatok segítségével próbálta manipulálni a tajvani választókat a közösségi médiában.
Kristin Harila és Tendzsen Serpa 92 nap alatt megmászta a Föld összes 8000 méternél magasabb hegyét. A rekord bravúros, hegymászószakmai szempontból mégsem ér túl sokat. Helikopteres szállítás, serpacsapatok, oxigénpalackok nélkül nem ment volna.
Sőt, Penpa Tsering szerint a videó elterjedése mögött ”Kína-barát források” állnak.