Meghaladta az ezret a nepáli áradások halálos áldozatainak száma

külföld

Ezer fölé nőtt a Nepált és Kínát sújtó katasztrofális áradások halálos áldozatainak száma, miközben a mentőcsapatok továbbra is több ezer eltűnt embert keresnek – írja az AP hírügynökség.

A nepáli katasztrófavédelem keddi adatai szerint az országban 987 ember vesztette életét, és 3916 embert továbbra is eltűntként tartanak nyilván. Köztük 583 külföldi állampolgár is van. A kínai hatóságok legutóbbi közlése szerint 16-an haltak meg, 546 ember hollétéről pedig nem tudnak.

Nepálban eddig legalább 11 814 embert sikerült kimenteni, a további munkákat azonban nehezíti, hogy számos települést elvágtak a külvilágtól a földcsuszamlások, valamint az elmosott utak és hidak. Ezeket a falvakat helikopterekkel és más légi járművekkel próbálják elérni.

Fotó: ARUN SANKAR/AFP

A mentők egyik legfontosabb feladata annak a mintegy 900 munkásnak a felkutatása, akik 12, az árvíz által megrongált vízerőmű-projektnél tűntek el. A hatóságok szerint közülük körülbelül 500-an föld alatti alagutakban rekedhettek. Raja Ram Basnet dandártábornok, a nepáli hadsereg szóvivője szerint a mentőegységek külföldi szakértők segítségével próbálnak bejutni az eltorlaszolt járatokba. A hadsereg által közzétett felvételeken mentők láthatók, amint sötét, törmelékkel és sárral teli alagutakban haladnak előre, életjelek után kutatva.

A kínai oldalon a mentőalakulatok elsősorban a sárlavinák által érintett területeken dolgoznak. Különösen súlyos károk keletkeztek a tibeti Gyirong Port határátkelő környékén, ami a jelentések szerint teljesen megsemmisült. A mentőcsapatok keresőkutyákkal vizsgálják át a törmelék közötti réseket, miközben nehézgépekkel próbálják újra járhatóvá tenni a térségbe vezető főútvonalat. Ennek helyreállítása kulcsfontosságú lenne ahhoz, hogy több felszerelés, mentőegység és segélyszállítmány juthasson el a katasztrófa sújtotta területekre.

A múlt szerdai katasztrófát valószínűleg egy hatalmas gleccser- és hegyomlás indította el: a több millió tonnányi jég, kőzet és víz 193 kilométer/órás sebességgel zúdulhatott végig a Lhende Khola folyó völgyén, mindössze hat perc alatt elérve a településeket. Sokaknak csak másodpercük volt a menekülésre.

Ahogy azt a 444-en is írtuk, a pusztításról készült felvételek a 2004-es indiai-óceáni cunamit idézik, de míg akkor jóval kevesebb helyszíni videó készült, a mostani áradást mobiltelefonok és térfigyelő kamerák sokasága rögzítette. Azokat a pillanatokat is, amikor az ár elsodorja az embereket.

Kapcsolódó cikkek