Az Eb legjobb meccse után veretlenül csoportelső Magyarország

futball
2016 június 22., 17:50
comments 789

Szerda délután derült ki igazán, mivel jár az, hogy huszonnégy csapatos lett az Eb és a legjobb négy csoportharmadik is továbbjuthat: őrjítő számolgatással és sakkozással. Mert a magyar válogatott ugyan már a portugálok elleni meccs eredményétől függetlenül a legjobb tizenhat közé jutott, mégis váratlanul komoly tétje lett annak, hogy hol végez a csoportban, melyik ágon és kik ellen mehetünk majd tovább.

És nagy kérdés volt az is, hog a tornán eddig komoly csalódást okozó portugálok össze tudják-e kapni magukat, illetve hogy egyáltalán továbbjutnak-e.

photo_camera AFP PHOTO / Attila KISBENEDEK

Ebből a rengeteg kérdést tartalmazó elegyből aztán az Eb eddigi legjobb mérkőzése jött ki.

Egy olyan meccs, amiről a magyar szurkolók még évek múlva is beszélni fognak.

Ahhoz képest, hogy mi kerekedett ki belőle, a meccs kifejezetten eseménytelenül indult. A korábbi két fordulóban a legtöbbet a kapura lövő, de mindössze egyetlen gólt szerző portugálok sokáig egyáltalán nem tudtak mit kezdeni a borzasztó fegyelmezett magyar védelemmel.

Az első 20 percben érződött ugyan, hogy jóval nagyobb lendületet képviselnek, mint eddigi ellenfeleink és simán futottak át többször is a középpályán, komoly helyzetet viszont nem tudtak kialakítnai. A középpályán sokat szerelő Gera, valamint a Korhut, Guzmics, Juhász, Lang felállású védelem simán semlegesítette felfutásaikat, maximum halvány szögletekig jutottak.

Komolyan vehető portugál helyzet nélkül és néhány szép magyar visszafutás után jött a huszadik perc, amikor egy szöglet után kifejelt labdát lőtt Gera a bal alsó sarokba. Felesleges túlszerénykedni a dolgot, a torna eddigi egyik legszebb találata volt ez:

link Forrás

A gól újabb tíz percre megfogta a portugálokat, maradt minden az addig látott módon: középpályás építkezés majd lefagyás. Ezzel szemben a szervezett magyar középpálya (ahonnan érezhetően hiányzott azért a pihenő Nagy) néhány ígéretes kontrát és felfutást tudott felmutatni, teljesen egyenrangú ellenfelei voltunk az Eb egyik esélyesének is tartott, de borzasztó formában érkező csapatnak.

photo_camera Uwe Anspach/dpa

A félidő egyik csúcspontja volt, amikor a magyar közönség hangos ollézása közepette tudtuk eldugni percekre a labdát a 30. perc környékén. Sokat segített a magyar csapatnak az is, hogy Ronaldo sokáig nem találta a helyét, az egész Eb-n inkább hisztiző, semmint focizó világsztár olyan helyekről is ellőtte a szabadrúgásokat, ahonnan tényleg nem sok értelme volt:

link Forrás

A félidő végére viszont összekapta magát a portugál csapat, előbb Nani alapvonalas passzából született egy les miatt (jogosan) meg nem adott gól, majd a 42. percben sikerült az egyenlítés is. Ronaldo a meccs során először okosan végzett el egy szabadrúgást és villámgyors lapos indításából Nani lőtte el a labdát Király mellett.

link Forrás

A második félidőre lement Gera, helyére bejött Bese Barnabás, a portugálok pedig még támadóbb felállásban futottak ki, a nem sokat mutató Joao Moutinho helyére az óriási tehetségnek tartott Renato Sanches állt be.

A támadó felállás pedig felpörgette a meccset. Előbb Dzsudzsák szabadrúgása pattant meg a sorfalon és Rui Patríciónak így esélye sem volt odaérni:

link Forrás

Majd a villámgyors magyar gólra villámgyorsan jött a portugál válasz, Ronaldo lőtt gyönyörű sarkazós gólt Királynak. Ezzel ő lett az első játékos, aki négy Európa-bajnokságon is gólt tudott lőni.

link Forrás

És a hihetetlen parádé nem ért véget. Öt perccel később egy sorfalról lepattanó szabadrúgást Dzsudzsák a tizenhatos sarkánál szedett össze, kicsit tolt rajta befelé, majd ellőtte a hosszúra. Ahogy a a szabadrúgásánál, úgy most is megpattant a labda egy játékoson és Rui Patríciónak ismét nem volt esélye sem. Rengeteg szerencse volt ezekben, de attól még gyönyörű gólok.

link Forrás

És akkor ez a forgatókönyv ment tovább: a 60. percben ismét Ronaldo válaszolt, egy beívelt labdánál előzte meg védőit és fejelt a kapuba. 3-3.

link Forrás

Ekkor már érezni lehetett, hogy ezt a meccset nem fogjuk egy könnyen elfelejteni. Pár perccel később Lovrencsincs futott el sokadszor szépen a szélen, begurított labdájára pedig Elek érkezett gyönyörűen, óriási kapufa lett a dologból.

Fontos fejlemény volt, hogy a másik meccsen közben kiegyenlített Ausztria Izland ellen, ezzel pedig a portugálok a döntetlennel is továbbjutó helyen voltak, igaz egyetlen izlandi gól ismét a kiesők közé sorolta volna őket.

Ennek ellenére kicsit leült a meccs, a magyar csapaton érezhető volt a fáradtság és a hőség is hatott: előfordultak a mérkőzésen korábban nem jellemző egy-egy elleni hibák is. Támadásban is kevesebbet mutattunk, kihozatalok helyett sokszor inkább csak kivágtuk már a labdát.

A hajrában cseréltünk kettőt, Szalai helyett a 71. percben Németh Krisztián, a nagyot játszó Lovrencsics helyett a 81. percben Stieber jött be.

Hiába nőtt a portugál nyomás, támadásaikba mindig becsúszott egy-egy apróbb hiba, ami pont elég volt ahhoz, hogy ne legyen komoly gólhelyzet belőlük.

Ronaldo még a 89. percben odaállt egy szabadrúgás mögé, mintegy 35 méterről, de ahhoz képest, hogy mennyire komolyan vette magát, simán fölé/mellé lőtte.

Innentől már tényleg nem történt említésre méltó esemény, a portugálok sem haltak meg a gólért. Három perc hosszabbítás után véget ért a meccs, ami beírta magát a magyar futball történelemkönyveibe.

Izland az utolsó pillanatban lőtt még egy gólt Ausztria ellen, így 2-1-re nyertek. Ezzel csoportmásodikok lette, mert ugyan ugyanúgy 5 pontjuk volt, mint a magyaroknak, de rosszabb lett a gólkülönbségük. Magyarország csoportelsőként zárta az F-csoportot.

A magyar csapat vasárnap este kilenckor fog játszani a nyolcaddöntőben Toulouse-ban, de még nem tudni ki ellen, ez csak ma este derül majd ki. A legnagyobb esély a belgákra van, utána a svédekre és kisebb csoda árán még az írek is szóba jöhetnek.

A csoport

Rangsor Csapat Meccsek Gólkülönbség Pont
1 Franciaország 3 3 7
2 Svájc 3 1 5
3 Albánia 3 -2 3
4 Románia 3 -2 1

B csoport

Rangsor Csapat Meccsek Gólkülönbség Pont
1 Wales 3 3 6
2 Anglia 3 1 5
3 Szlovákia 3 0 4
4 Oroszország 3 -4 1

C csoport

Rangsor Csapat Meccsek Gólkülönbség Pont
1 Németország 3 3 7
2 Lengyelország 3 2 7
3 Észak-Írország 3 0 3
4 Ukrajna 3 -5 0

D csoport

Rangsor Csapat Meccsek Gólkülönbség Pont
1 Horvátország 3 3 7
2 Spanyolország 3 2 6
3 Törökország 3 -2 3
4 Cseh Köztársaság 3 -3 1

E csoport

Rangsor Csapat Meccsek Gólkülönbség Pont
1 Olaszország 2 3 6
2 Belgium 2 1 3
3 Svédország 2 -1 1
4 Írország 2 -3 1

F csoport

Rangsor Csapat Meccsek Gólkülönbség Pont
1 Magyarország 3 2 5
2 Izland 3 1 5
3 Portugália 3 0 3
4 Ausztria 3 -3 1

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.