Igazi katartikus élményt hozott egy vak fiúnak a magyar-portugál meccs utáni elképesztő ünneplés

Szentgáli-Tóth Boldizsár egy huszonéves látássérült fiú, aki a Facebookon osztotta meg, miért jelentett semmihez sem hasonló, katartikus élményt neki a magyar-portugál meccs és az után következő örömünnep a Körúton.

A mai este igazi katarzis élmény volt. Eddig a focit csak mint sportágat szerettem, érdekelt minden: a labda pattogása, a bíró sípjának harsanása, a közönség felmordulásai, a gólöröm, a drámai pillanatok.

Most megtapasztaltuk azt a semmihez sem hasonló élményt, amikor a fociválogatottunk egy nagy nemzetközi tornán komoly eredményt ér el. Amikor eddig azt hallottam, az 50-es évek nagy győzelmei idején az emberek kitódultak az utcára és ott ünnepeltek hosszú órákig, ezt sosem vettem egészen komolyan. De az elmúlt napok után többé nem kételkedem ebben. A belváros közlekedése gyakorlatilag lebénult, a Blahánál vadidegen emberek jönnek oda »Hallottátok! Nyertek a magyarok!«

És ezt ilyenkor senki sem veszi rossz néven. Az utcán segítő emberek úgy köszönnek el »Hajrá magyarok«. Az ember jártában-keltében szinte minden második magánbeszélgetésben az EB eseményeit hallja, sokszor olyanoktól, akik amúgy talán még életükben nem néztek focimeccset.

»Dzsudzsák«, »Storck« kapom el a buszon mostanában sokszor ezeket a töredékeket. A magyar meccs előtt. Még a vidéki kisvárosban is minden saroknál szurkolók gyülekeznek zászlókkal, sálakkal és persze sörrel, még a boltban is beöltöznek az eladók. Nem tudnék semmi mást mondani, ami ezt hozná ki az emberekből. Nem is beszélve arról az ünneplésről ami a Körúton volt...

Eszembe jut az elmúlt két évtized megannyi csúfos veresége, az amszterdami 8-1től a máltai és moldovai zakóig. Hányszor vonult le a csapat lehajtott fejjel füttykoncert közepette a pályáról és hányszor kapcsoltam ki a tv-t egy fáradt legyintéssel.

De azért mégiscsak leültem a következő válogatott meccsre is, mert le kellett ülnöm. Nem fogunk persze mindig győzni, lehet, hogy már vasárnap több góllal kikapunk. De ki tudja, az is lehet, hogy nyerünk. Minden esetre ez a három meccs már a miénk!

Nekem 20, valakinek már az utolsó 30 év megannyi kudarca, kiábrándítóan gyenge eredménye... De már csak ezért a néhány csodálatosan önfeledt nyári estéért: nagyon megérte. Hajrá Magyarok!