Semmit nem tudnak a megújuló Klikről, de azért elkezdték átszervezni

oktatás
2016 június 23., 17:29
comments 68

A beol.hu mutatja be, hogy hogyan zajlik Békés megyében a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ átszervezése, megújulása. A lap árulkodó képet fest: konkrétumok nincsenek, szebbnél-szebb ígéretek annál inkább. Még a decentralizálásnak sincs időpontja,

félévre teszik az átszervezést.

Az biztos, hogy a megyében két tankerületi központ lesz, Békéscsabán és Gyulán. Arra a problémára, hogy a két központ egymástól 16 kilométerre van, ugyanakkor a tankerületeken belül nagyok a távolságok. Például a szeghalmi járásban lévő Bucsa és a központ, Gyula között több mint 80 kilométer, a tankerületi vezető azt válaszolta:

nincs optimális megoldás.

A két tankerület önálló gazdálkodást folytat majd,

hogy mennyiből, nem tudni, talán évi nyolcmilliárdból.

Békés megyében a Klik alá hatvanhárom intézmény tartozik: 24 ezer diákkal és 2,5 ezer pedagógussal. A békéscsabai tankerületi igazgatónő, dr. Malatyinszki Anita nemrég a megyei közgyűlés előtt is beszámolt a változásokról, amiktől szerinte

döntési idő lerövidül, a működés pedig hatékonyabb lesz.

Hogy mitől, nem tudni. A tankerületi vezető arra kérdésre, hogy az önállóság milyen szinten fog növekedni, úgy válaszolt, hogy

eddig teljes szakmai önállósággal rendelkeztek az intézmények.

Dr. Malatyinszki Anita a gazdálkodást tekintve is némileg önállóak lesznek az iskolák, az eddig havi ötvenezer forintot kaptak az intézmények. Ezt továbbfejlesztik, ígérte, hogy mennyivel, nem tudni és

érdekeltek lesznek saját bevételt is termelni.

Hogy mire gondolt az igazgatónő, rejtély.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.