Ellehetetlenülhet a múlt megismerése, ha egy levéltárat megbüntetnek azért, mert iratokkal szolgált a Kiss László-ügyben

Teljesen példátlan módon hárommillió forintos pénzbírságot szabott ki a Nemzeti Adatvédelmi és Információs Hatóság (NAIH) Budapest Főváros Levéltárára, amiért az intézet Kiss László nemi erőszak miatt, 1961-ben indult bírósági ügyéről adatokat szolgáltatott ki egy újságírónak.

Az ezekből az iratokból írt cikk után pattant ki az úszóválogatott szövetségi kapitánya körüli botrány, amely végül Kiss lemondásához vezetett.

A döntés jogerős, a levéltár főigazgatója pedig azt sem tudja, hogyan fizeti ki az intézmény az összeget. Ilyen célú előirányzat a költségvetésükben nincs, ilyenre ugyanis nem volt példa Magyarországon.

De a 444-nek nyilatkozó Kenyeres István szerint még ennél is nagyobb probléma, hogy egy ilyen, egyébként véleménye szerint alaptalanul kiszabott büntetés precedensértékű lehet: az ország levéltárai kétszer is meg fogják gondolni, hogy újságíróknak, kutatóknak, a múltat megismerni szándékozóknak adatokat szolgáltassanak, ez pedig a múlt megismerésének ellehetetlenődéséhez vezet.

„Nem lehet majd kutatni tulajdonképpen 1926 után semmit, így a második világháborút, a Kádár-korszakot, az 1956-os forradalmat”

- mondta Kenyeres.

A törvény ismerete

A főigazgató szerint a NAIH-nak nincs igaza, és véleménye szerint eléggé felületesen, meglehetősen szakmaiatlanul járt el a hatóság. Két körben összesen öt kérdést tettek fel a Fővárosi Levéltárnak, a helyszínre ki se szálltak.

Végül azt kifogásolták, és ezért szabtak ki büntetést, mert szerintük a levéltárnak tudnia kellett volna, hogy a kikért, egyébként anonimizált anyagok alapján az újságíró rá fog ismerni a személyekre, így Kiss Lászlóra és Várszegi Lajos úszóra.

A NAIH szerint ezért meg kellett volna tagadni az iratok kiadását.

„Ez olyan, mintha valaki bemenne a könyvtárba, hogy kikölcsönözzön egy könyvet. Kikeresi a katalógusból a könyv szerzőjét és címét, majd leadja a könyvtárosnak.

Ám a könyvtár végül azért tagadja meg a könyv kiadását, mert a kölcsönző akkor megtudná, hogy ki írta a könyvet.”

- hozott egy közelebbi példát Kenyeres, aki ezek után úgy tartja, jogosak a levéltárak aggodalmai.

„A kutatások ellehetetlenítése valóságos veszély, ugyanis csak a támogató állásfoglalással rendelkező tudományos kutatók szűk köre fog hozzáférni a 90 éven belül keletkezett iratokhoz márpedig ez a levéltárhasználók töredéke. A többség nem fog hozzáférni az eddig leginkább kutatott iratokhoz.”

A főigazgató szerint a rájuk vonatkozó levéltári törvény (1995. évi LXVI. tv.) alapján sem tilthatták volna meg az iratok kiadását, hiszen a törvény szerint erre csak két esetben van lehetőség:

  • Ha a kikért adatok valamely nemzetközi kötelezettségvállalás miatt minősítettek
  • Illetve, ha olyan köziratnak nem minősülő levéltári anyagról van szó, amely az átadó szerv szerint még nem kutatható (pl. még államtitkok)
  • Illetve korlátozható az iratok kikérése, ha fizikai állapotuk megkívánja (megrongált, penészes, megégett stb. anyagok)

Márpedig ezek egyike sem állt fent Kenyeres szerint.

A hozzájuk forduló újságíró a Kiss László és Várszegi Lajos úszók ellen indult eljárás ezeroldalas iratanyagából mindössze 13 oldalt, az elsőfokú és a másodfokú ítélet szövegének néhány lapját kérte ki.

Ezt pedig a levéltár anonimizált módon, azaz a személyes adatok kitakarásával adta ki az előírások szerint. Hiszen a védelmi idő még nem járt le. Erről is rendelkezik a levéltári törvény:

„(...) a személyes adatot tartalmazó levéltári anyag az érintett halálozási évét követő harminc év után válik bárki számára kutathatóvá. A védelmi idő, ha a halálozás éve nem ismert, az érintett születéstől számított kilencven év, ha pedig a születés és a halálozás időpontja sem ismert, a levéltári anyag keletkezésétől számított hatvan év.
(2) A védelmi idő lejárta előtt is kutatható az (1) bekezdésben meghatározott levéltári anyag, ha a) a kutatás - a kérelmező költségére - anonimizált másolattal is megvalósítható” (1995. évi LXVI. tv.)

Ám természetesen ez nem jelentette azt, hogy Kiss, Várszegi személyének kilétére nem lehet rájönni, hiszen - magyarázta Kenyeres - az újságíró eleve a Kiss László- és a Várszegi Lajos-ügy iratanyagát kérte ki.

Arra pedig egy levéltárnak nincs sem ráhatása, sem rálátása, hogy ki, mire tud rájönni egy általuk anonimizált, de kiadott iratanyag alapján.

Kenyeres István egyelőre tanácstalan azzal kapcsolatban, hogyan köhögi ki a levéltár a bírságot, amit ki kell fizetniük, fellebbezni nem lehet. A levéltár 550 millió forintos költségvetéssel működik, de - hiszen ilyen eddig nem fordult elő - nem irányoztak elő tartalékot büntetésekre.

Egyetlen lehetőségük van, hogy közigazgatási felülvizsgálati eljárást indítanak, de ettől még a büntetést ki kell fizetni.

Kenyeressel egyetért a Közművelődési és Közgyűjteményi Dolgozók Szakszervezetének elnöke, Csóti Csaba is, aki szerint „nem érvényesültek a szakmai szempontok, a hatóság a tudományos kutatás szabasdágát korlátozta a kiszabott bírsággal.”

Mire szolgált a bírság?

Kiss Lászlóról áprilisban a Privatkopo.hu és a Fullánk.com internetes portál írta meg, hogy 1961-ben, 21 éves korában két másik úszóval megerőszakolt egy fiatal lányt, amiért három év börtönre ítélték.

Kiss és társai megpróbálták kissebbíteni a bűncselekmény tényét, mert valószínűleg úgy tudták, áldozatuk már nem él. Aztán a sértett előkerült, és nyilatkozott. Kiss László tettét ezután elismerte, és bocsánatot kért áldozatától.

Ezért is különös a kiszabott bírság, hiszen ha Kiss László valóban megbánást tanúsított a nemi erőszak ügyében, ahogy erről nyilvános nyilatkozatot is tett, valójában már nem Kiss László személyét védi a NAIH a bírsággal, hanem a jövőbeni, akár hasonló ügyek fényre derülésével járó kutatásokat próbálja ellehetetleníteni.