Az ombudsman szerint jelentős problémákat okoz a makói többcélú gyerekotthonnál, hogy a Klikhez került

Az ombudsman szerint az érintett intézmények mindennapi életét teljesen átható bizonytalanságot okoz a makói többcélú gyerekotthonnak a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság közötti fenntartóváltása, illetve az erre vonatkozó jogi szabályozás hiánya – közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala az MTI-vel.

Székely László alapjogi biztos a hivatalhoz érkezett jelzés alapján indított vizsgálatot a makói többcélú gyerekotthon finanszírozási, ellátási, felügyeleti problémáival kapcsolatban, amik csak súlyosbodtak, amikor a 2015 augusztusában leégett szentesi gyerekotthonból a gyerekek egy részét Makóra helyezték.

A helyszíni vizsgálat tapasztalatai és a bekért dokumentumok igazolták a panaszban foglaltakat. Az ombudsmani jelentés rögzíti, hogy a gyerekotthonban nem megoldott az illemhelyek nemenkénti elkülönítése, a csoportoknak nincs konyhájuk és a látogatók fogadására alkalmas helyiséget sem alakítottak ki – áll az összegzésben.

A mindennapi életvitelhez szükséges bútorok, berendezési tárgyak és eszközök rendkívül elhasználtak, nincsenek a szabadidő hasznos eltöltésére alkalmas játékok, könyvek és sporteszközök. Így a gyerekek nem motiváltak arra, hogy vigyázzanak a lakókörnyezetükre, szépítsék, otthonossá tegyék, a „semmittevés” pedig növeli közöttük az agressziót.

Az alapjogi biztos megállapította: a gyerekotthon tárgyi feltételei alkalmatlanok a gyerekvédelmi gondoskodásban élők megfelelő szintű ellátására, ellehetetlenítik a csoportgazdálkodás rendeletben meghatározott pedagógiai célját, a helyzet sérti az érintett gyerekek védelemhez és gondoskodáshoz való jogát – írták.

Az önkormányzattól és a jelenlegi fenntartó Kliktől kapott havi ellátmány a törvényben rögzített minimumösszeget meghaladta ugyan, de akadozva és késve érkezett, és ez jelentősen nehezítette, kiszámíthatatlanná tette a gyerekotthoni és a lakásotthoni csoportok étkeztetését.

A törvény lehetőséget ad a többcélú, ezen belül a közös igazgatású köznevelési intézményben gyerekvédelmi feladatok és a többcélú gyerekvédelmi intézményekben elkülönített intézményegységként oktatási feladatok ellátására, de a jogalkotó adós maradt a közös igazgatású intézmények szabályozásával, miközben a fenntartói jogok gyakorlására jogosult szervek éppen a többcélú intézmények profiltisztítását rendelték el – írta az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala.

Székely László megállapította, hogy a vizsgált intézmény működésbeli rendellenessége visszavezethető a többcélú közös igazgatású köznevelési intézményeket érintő szabályozás hiányosságára.

Álláspontja szerint további bizonytalanságot okozott, hogy meghatározták ugyan a gyerekotthon és lakásotthonok fenntartóváltását, de annak időpontját folyamatosan kitolták. Emiatt a jelenlegi fenntartó, a Klik szabadulni kívánt a gyerekotthonnal kapcsolatos feladatok ellátásától, és ez megjelent az otthon működési feltételeinek finanszírozásban, miközben a jövőbeli fenntartó, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság még nem gyakorolhatta a jogait.

Az alapjogi biztos azt állapította meg, hogy ez a kötelező erővel bíró jogszabályokban meg nem jelenő, de az intézmények mindennapi életét teljesen átható bizonytalanság a jogbiztonság követelményének sérelmén túl a gyerekek védelemhez és gondoskodáshoz való jogával összefüggő visszásságot okozott.

Az ombudsman a szabályozási hiányosságok miatt Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének intézkedését kérte, a működési anomáliák megoldása érdekében pedig a Klik és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság vezetőjéhez fordult. (MTI)