Amióta a britek a világ és önmaguk legnagyobb megdöbbenésére a múlt héten népszavazáson úgy döntöttek, hogy kilépnek az EU-ból, azóta tartanak a találgatások, hogy hogyan lehetne valahogy semmibe venni a nép referendumon kinyilvánított akaratát.

Amire amúgy elvben volna is lehetőség, már csak azért is, mert

a referendum nem kötelező érvényű.

Hogy is lehetne az Nagy-Britanniában, ahol a nem létező alkotmány leglényegibb lényege a parlament szuverenitása. Bizonyos szűk értelmezésben a szavazás se szólt másról, mint ennek a szuverenitásnak a védelméről, vagyis arról, hogy

nehogy már egy másik parlament belepofázzon a brit dolgába.

Ennek pedig még lesz jelentősége a továbbiakban.

Például egyből az, hogy

a parlament akár úgy is dönthet, hogy tojik a népakaratra,

és szimplán nem ad felhatalmazást a miniszterelnöknek a kilépési tárgyalások elindítására, a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyére való hivatkozásra. Erre halvány reményt ad, hogy a brit parlamentben amúgy elsöprő többségben vannak az EU-párti képviselők. A liberális demokraták vezetője, Tim Farron már fogadalmat is tett rá, hogy a népszavazás eredményétől függetlenül a kilépés ellen fognak szavazni a parlamentben. Mondjuk ők összesen nyolcan vannak a 650 fős testületben.

Ezen változtathatna, ha új választásokat írnának ki, amin aztán nyiltan az EU-tagság mellett kampányoló képviselők kerülnének többségbe. Ők ezt már felhatalmazásként értékelhetnék arra, hogy ténylegesen semmibe vegyék az amúgy is csak véleménynyilvánító népszavazás eredményét.

Ugyanezen a logika mentén akadályozhatná meg a kilépést - vagy legalább Skócia kilépését - a skót parlament is, ami a brit hagyományoknak megfelelően nem ismeri el a brit parlament fennhatóságát maga felett. Nicola Sturgeon, a skót első miniszter már utalt is erre. Igaz, utalt ő másra is:

újabb függetlenségi népszavazásra, vagy arra, hogy Skócia Nagy-Britannia részeként kötne különalkut az EU-val, hogy rá az eddigi szabályok vonatkozzanak.

Tény, hogy Skóciában 24 pontos fölényben voltak a maradásra szavazók, ahogy egyébként Észak-Írországban is a maradáspártiak nyertek tíz ponttal, így elvben ott is felmerülhetne a különalku lehetősége.

De ez csak félmegoldás lenne, nem úgy, mint két, még fennálló lehetőség.

Amiből az első nem túl elegáns, de nem is példa nélküli az EU történetében. Amikor az írek leszavazták a lisszaboni szerződést, egy éven belül új szavazást írtak ki a kérdésben. Ezen pedig már a megfelelő eredmény született. Írország esetén legalább eljutottak az újabb szavazásig, Görögországban viszont az EU-IMF adósságcsomagot leszavazó népszavazás eredményét semmibe véve írták végül alá pár héttel a népszavazás után gyakorlatilag ugyanazokkal a feltételekkel a megállapodást.

Ennek esélyét növeli, hogy mostanra már többmillióan írták alá azt a népi kezdeményezést, hogy új népszavazást tartsanak a kérdésről. A dolog iróniája, hogy ezt a kezdeményezést amúgy egy kilépéspárti indította még a népszavazás előtt, attól tartva, hogy azon a maradáspártiak nyerhetnek. De ebből szinte biztosan nem lesz semmi:

a brit kormány hétfő reggel eldöntötte, David Cameron pedig délután be is jelentette, hogy nem tartanak újabb népszavazást a kérdésben.

Az utolsó lehetőség a brexitpártiak álma.

"Csak egy módja van, hogy elérjük a kivánt változtatásokat, ez pedig az, ha a távozásra szavazunk. Mert az EU története azt mutatja, hogy csak akkor hallgat a népre, ha az nemet mond" - ezekkel a szavakkal jelentette be még februárban Boris Johnson, hogy a kilépés mellett fog kampányolni.

Vagyis eszerint a népszavazás eredménye csak ütőkártya az EU-val Nagy-Britannia státusáról folytatott tárgyalásokon, ahol most újra lehet szabályozni Nagy-Britannia

EU-n belüli szerepét, kötelességeit és szabadságait.

Mondjuk a szavazást követő napok nyilatkozatai alapján az EU vezetőiben kevés hajlandóság van erre, inkább azt sürgették, hogy a brit kormány mihamarabb nyújtsa be hivatalos kilépési kérelmét. Amúgy is nehéz elképzelni, hogy a többi 27 tagállam könnyedén belemenne a briteknek adandó kedvezményekbe. Arról nem is beszélve, hogy ha mégis bejönne a brit terv, akkor hány további tagállam próbálközna ugyanilyen zsarolással. (Via Politico)