Amszterdamban betiltják a beerbike-okat

Hollandia fő- (de nem szék-) városának önkormányzata úgy döntött, hogy 2017-től kitiltja a beerbike-okat Amszterdam központjából. Aki nem tudná, mi az a beerbike, az olvassa el ezt a cikket, amiben Bede Márton tolmácsolja a 444 szerkesztőségének élményeit egy budapesti beerbike-túra után. Az áll benne, hogy két ember volt közöttünk, akinek nem tetszett a dolog, most bevallom, az egyik én voltam, utáltam az egészet elejétől a végéig.

A beerbike tulajdonképpen egy pedállal hajtható bárpult, amin lehet sört csapolni és körbe ülve iszogatni meg óbégatni, miközben 5 km/ó-val vánszorogva akadályozzuk a forgalmat európai városok fontos közlekedési útvonalain.

Budapesten a beerbike-ozás gyakorlatilag összeforrt a legénybúcsúkkal és a Magyarországon dorbézoló angol turisták meztelen, dinnyesisakos ámokfutásával.

Amszterdamban is emiatt lett elegük a lakóknak a sátán szekeréből. Rengeteg panaszt nyújtottak be, és 6000 ember aláírta a beerbike betiltását követelő petíciót. A tiltakozók érvei szerint Amszterdam jobban szenved, mint a világ többi beerbike-fertőzött városa, hiszen a belváros utcái nagyon szűkek.

És ugyan Amszterdamban remek bicikliutak vannak, ezeket az utakat rendes biciklik számára tervezték. Ha egy beerbike ráhajt ezekre, azzal gyakorlatilag elzárja maga mögött a forgalmat.

A lakók a rengeteg hányásra is panaszkodnak, gyakori ugyanis, hogy a sörrel teli turistagyomrokat még jobban felkavarja, hogy ivás közben tekerni is kell ezt a szart, ezért maguk mellé hánynak az útra.

Az önkormányzat szerint a beerbike-ok nyugodtan közlekedhetnek 2017 után is, de csak a városközponton kívül. Ez valóban igaz, de a beerbike-ozásnak ezzel valószínűleg vége, hiszen valószínűleg egyik turista sem akar füstös külvárosi buszmegállók között ordítozni, így ha a központban nem lehet, nem éri majd meg üzemeltetni a beerbike-okat sem. (CityLab)