Végre: tévésorozat készül a Sztalkerből

FILM
2016 június 28., 08:39
comments 70

A WGN nevű amerikai kábelcsatorna sorozatot gyárt az orosz Arkagyij és Borisz Sztrugackij Piknik az árokparton című sci-fi kisregényéből. Ez az írás volt Andrej Tarkovszkij Sztalker című legendás filmjének kiindulópontja is. Azt egyelőre egyáltalán nem tudni, hogy a leendő széria a könyv vagy a tőle alapjaiban eltérő film alapján készül-e majd. Tarkovszkij ugyanis lényegében csak néhány elemet vett át a Piknik az árokpartonból. Az író testvérpár egyik tagja erről így nyilatkozott:

„Néhány esztendeje abban a megtiszteltetésben volt részünk, hogy közreműködhettünk a Sztalker című film forgatásában. (...) A munka során azonban (közel három évig tartott) Tarkovszkij végül olyan filmet készített, amelynek semmi köze a kisregényhez. S forgatókönyvünk végleges változatában csupán a "Sztalker" és a "Zóna" kifejezések maradtak meg, valamint az a misztikus hely, ahol a kívánságok teljesülnek. (..) Senki sem kételkedett, hogy a film nemzetközi rangú. Ne vegyék öndicséretnek szavainkat! A film létrehozásában az érdem oroszlánrésze Tarkovszkijé, mi csupán a kisinasai voltunk.”

A sorozatot a Thor: Sötét világ rendezője, Alan Taylor rendezi majd.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.