Rátörtek a rendőrök az alsónadrágos füvesre, és lenyomták a földre

bűnügy
2016 június 30., 11:19
comments 48

Nemcsak dílernek, de fogyasztónak sem jó lenni ma Magyarországon.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály nyomozói még május 18-án, Tégláson tartottak összehangolt akciót: 19:25-kor összehangolt akcióban a kábítószer átadásakor ütöttek rajta M. Sándoron és P. Lászlón. A nyomozók a két gyanúsított otthonaiban házkutatást tartottak, és P. László házának garázsában 90 kg vágott dohányt, míg M. Sándor lakásában 1900 doboz zárjegy nélküli cigarettát találtak.

link Forrás

P. László Téglás külterületi házában további 645 kg vágott dohányt és dohánylevél-darálót találtak, míg az egyik melléképületben, a föld alatt kiépített helyiségben összesen 224 tő vadkendert, körülbelül 4,5 kilogramm előre csomagolt marihuánát és a kábítószer termesztéshez szükséges eszközöket foglaltak le. A botanikus szakértő véleménye alapján a növények kábítószernek minősülnek.

A 47 éves P. Lászlóval szemben kábítószer-kereskedelem bűntett, míg a 39 éves M. Sándorral szemben kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.

A nyomozás során beszerzett további adatok alapján a rendőrök azonosították B. Zsoltot, aki a megalapozott gyanú szerint M. Sándortól több alkalommal vásárolt kábítószert. A létavértesi lakost kedden a „Cívis” Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták, majd a nyomozók a nála tartott házkutatás alkalmával 260 doboz zárjegy nélküli cigarettát találtak és foglaltak le.

A férfinél alkalmazott kábítószer-gyorsteszt pozitív értéket mutatott. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai a 46 éves férfit gyanúsítottként hallgatták ki és ellene kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – szabadlábon hagyása mellett – folytatják a nyomozást. (police.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.