Addig zaklatták, míg végül elhagyta Magyarországot az olasz melegjogi aktivista és provokátor

  • Andrea Giuliano olasz származású melegjogi aktivista, aki diákként került Magyarországra, és itt is telepedett le.
  • Tökéletesen megtanult magyarul, évekig itt dolgozott.
  • Nemrég azonban kénytelen volt mégis búcsút inteni Magyarországnak.
  • Andrea provokatív stílusáról lett ismert, noha a véleménynyilvánítás határait soha sem lépte át.
Andrea Giuliano a 2014-es melegfelvonuláson.
  • A 2014-es Meleg Méltóság Menete után szélsőjobboldali hangadók megkeresték a munkahelyén, több száz gyűlölködő, fenyegető, uszító kommenttel árasztották el a Facebookját, hetekig bujkálni kényszerült.
  • 2015-ben a nyílt utcán megütötték, eltörték az orrát. Bár ez a bűncselekmény nem mint melegaktivista ellen irányult, másnap Orosz Mihály Zoltán, Érpatak hírhedett jobbikos polgármestere már gyűlölködő kommentárban éltette a bűncselekmény elkövetőjét, mondván, Andrea végre megkapta a magáét.
  • Az orrtörés elkövetőjét első fokon elítélte a bíróság, de a fenyegető kommentelők ügyében a rendőrség elutasította a vádemelést, mert nem sikerült beazonosítania a Facebookon névvel, arccal megjelenő szélsőségeseket.
  • Andrea a történtek következtében elveszítette a munkáját és a hitét is abban, hogy Magyarországon békében élhet a következő években, ezért visszaköltözik Olaszországba.
  • A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) filmjében végigkíséri a búcsúzás napjait és szóba kerül, hogy a nyomozást elutasító magyar állammal szemben a TASZ Andrea képviseletében a Strasbourgi Emberi Jogi Bírósághoz fordul.
Népszerű
;