Tajti Mátyás Barcelonából a Malagához szerződik

futball
2016 július 10., 11:41
comments 38

Tajti Mátyást az egyik legtehetségesebb magyar fiatal játékosnak tartják - nem csoda, hogy kisebb patália volt Felcsúton, amikor 2014-ben a támadó Puskás Ferenc egykori csapata, a Real Madrid és fő riválisa, a Barcelona közül végül utóbbit választotta és a legendás La Masia akadémia lakója lett.

Arról, hogy milyen kemény az élet a Barcelona ifistái között, Tajti nemrég egy hosszú interjúban mesélt a Sportnak. Itt beszélt arról is, hogy nem elégedett annyi játéklehetőséggel, amihez jut. Most úgy döntött, továbbigazol Malagába.


A hírt a spanyol Mundo Deportivo hozta elsőként, de a magyar sportnapilap kérdésére a játékos is megerősítette azt. A lap szerint Francesc Arnau sportigazgató csábította el a fiatalt, aki hároméves szerződést ír alá a klubbal.

Tajti azt nyilatkozta, hogy több lehetősége volt, de ez tűnt a legjobbnak mind közül. Várhatóan eleinte a negyedosztályban szereplő B-csapatnál foglalkoztatják majd, de nagy lehetőség az is, hogy a Malagá az ifik között bajnok lett tavaly Spanyolországban, és korosztályos szinten ott lehet a Bajnokok Ligájában, ami szintén komoly kitörési lehetőséget kínál a magyar játékosnak.

Tajti nagyon érett módon azt is elmondta, hogy azért szerződött a szigetre, mert nagyon akarták őt, sok fiatalt építenek be a csapatba, és később ez egy jó ugródeszka lehet neki ahhoz, hogy stabil helye legyen valamelyik felnőttcsapatban.

A játékos egyébként már korábban bejelentette távozását a Barcelonától, de eddig kérdéses volt, hogy hol folytatja karrierjét. (Nemzeti Sport)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.