Ronaldo az összes portugálnak és a bevándorlóknak ajánlotta a győzelmet

futball
2016 július 11., 06:26
comments 60

„Ez a kupa az összes portugálé, minden bevándorlóé, mindazoké, akik hittek bennünk” –  mondta az Európa-bajnoki győzelem után Cristiano Ronaldo, a portugál válogatott legnagyobb sztárja. A döntő egyetlen gólját Éder szerezte, ő például Bissau-Guineában született, gyerekként vándorolt be Portugáliába. Ronaldo maga nem bevándorló, de a kontinentális Portugáliától messze, a portugál viszonylatban szegény és elmaradott Madeirán született.

„Nem ilyen döntőt kívántam magamnak. Nem tudtam a pályán maradni, nagyon fájt a lábam. De így is nagyon boldog vagyok” – mondta.

De nem akarta elhallgatni saját érdemeit. Mint mondta, a torna eleje óta a maga módján végig igyekezett segíteni, vezérelni a csapatát. „Mindig jelen voltam” – mondta. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.