Felszámolják a Sikért

gazdaság
2016 július 13., 02:27

Az ország öt legnagyobb malomipari cégeinek egyike, a komáromi Sikér Zrt. nem tudott megállapodni hitelezőivel, ezért vége a csődeljárásnak, és indul a felszámolás.

A cég a Világgazdaság cikke 2014-ben még 90 millió forint nyereséget ért el tízmilliárdos árbevétel után, amivel az ágazat legsikeresebb cégei között volt.

Csakhogy a dinamikus terjeszkedés során adósságai elérték a 6,9 milliárd forintot, és bedőlt fő hitelezője, a Széchenyi Bank. Volt egy háromszázmillió forintos kartellbírság is, és a tulajdonos-cégvezető az ágazatban tapasztalható öldöklő versenyt is soknak találta. (Világgazdaság)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.