Hollywood elsőszámú drogdílere majdnem megölte barátnőjét, amiért drogozott

FILM
2016 július 14., 10:13
comments 96

Bryan Cranston, aka Walter White aka Heisenberg, azaz a színész, akiből világsztárt csinált a kristálymet, hosszú interjúban lamentál eddigi karrierjéről a Daily Beast-en, új filmje, a The Infiltrator bemutatója előtt.

Elég tanulságos szöveg: kiderül belőle például, hogy ha valaki Új-Mexikó legnagyobb kristálydílerét játsza évekig, az vagy eleve nem normális, vagy úgyis beleőrül.

És kiderül az is, hogy a pre-Heisenberg életében a színésznek nem sok lövése volt a kábítószerekről. Cranston egy évig járt drogfüggő barátnőjével, de ez csak akkor tűnt fel neki, amikor a csaj túladagolás miatt kórházba került. Az azért gyanús volt, hogy olykor a lány agresszívan viselkedett, de nem sikerült összerakni a képet.

A kórházban aztán, amikor nekiszegezte az orvos a kérdést, hogy mi volt a koktélban, ő pedig csak ingatta a fejét, azt gondolták hazudik. Cranstont annyira megrázta az élmény, az átverés és a bizarr szituáció, hogy elborult az agya, és állítása szerint meg tudta volna ölni a nőt. "Láttam magam kívülről, ahogy épp megölök egy másik embert. Sose éreztem ilyet korábban, nagyon megijesztett."

Cranston egyébként részletesen is leírja a sztorit ősszel megjelenő életrajzi könyvében, amit ehhez hasonló anekdotákból ollózott össze. (Daily Beast)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.