Kínosan hallgat a DVBBS a közösségi oldalakon a Balaton Sound óta

bűnügy
2016 július 17., 16:05
comments 123

Korábban a kanadai dj-k rendszeres töltöttek fel képeket a koncertjeikről vagy csak úgy saját magukról, de mióta kiderült, hogy eszméletlen tiniket találtak az öltötzőjükben a soundos koncerjük után, a zenekar úgy folyatatja az európai tunéját, mintha ezen a kontinensen július 9. óta egyáltalán nem lenne internet. De leginkább azzal nem álltak a nagya nyilvánosság elé, hogy szerintük mi történt Zamárdiban, csak a magyar sajtónak küldtek egy elkenős választ.

A Facebookra és az Instagramra a Balaton Sound előtt, július 9-én posztolták ezt a képet az ausztriai bulijukról:

Ugyanezen a napon a Twitterre még ezt írták:


Azóta semmi, pedig már minden rajongójuknak feltűnhetett, hogy az internetes felületeiket elárasztották a főleg magyar felhasználóktól érkező, gyalázkodó kommentek, ráadásul már az angol nyelvű sajtó is foglalkozik a botránnyal.

Ugyanakkor a honlapjukon a koncertdátumok között már nem szerepel a szigetes fellépés, amit a szervezők pont a Soundon történtek miatt mondtak le. Bár a magyar szervezők rögtön hozzátették, hogy „a koncert lemondása természetesen nem jelent – nem is jelenthet – állásfoglalást abban a kérdésben, hogy a történtekért az előadókat terheli-e jogi felelősség, hiszen az események ilyen értelmű tisztázása kizárólag a rendőrség kompetenciájába tartozik”.

Még nem tisztázott, hogy pontosan július 9-én mi történt az öltözöjükben. A magyar rendőrség pénteken jelentette be, hogy igazságügyi orvosszakértőt kértek fel annak megállapítására, hogy történt-e szexuális erőszak.

Miután az eszméletlen lányokat megtalálták a zenekar öltözöjében a siófoki rendőrök július 10-én előállították a DVBBS tagjait és a segítőiket, és kábítószergyanús anyagot találtak náluk. Hármuk esetében a kábítószer-gyorsteszt pozitív eredményt jelzett, így őket a nyomozók kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként, egy egyiküket pedig tanúként hallgatták ki. Mivel az eljárásnak további szakaszában szabadlábon védekezhetnek, elengedték őket, így folytatják a turnéjukat.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.