Tavaly decemberben történt meg először, hogy a Németországban előállított áram több mint felét már szélerőművek adták. Nagyon gyorsan térnek át a németek megújuló energiára, tavaly 30 százalékkal nőtt a termelés, úgyhogy idén már hatóságilag kellett korlátozni a növekedés mértékét, hogy az átállás körüli teendőkkel utolérje magát az ország.

Ám van egy olyan gond is a sok szélerőművel, ami nem Németországnak okoz problémát, hanem a szomszédainak, és néha még azok szomszédainak is, és ebből egyre súlyosabb viták gerjednek.

A problémát a nem szándékolt áramlásoknak nevezett jelenség okozza, és leginkább Csehországnak és Lengyelországnak, másodsorban pedig a Benelux államoknak okoz komoly anyagi veszteséget. Németország és Ausztria viszont jól jár vele.

Otthon már nem fér el

A jelenséget az okozza, hogy a német áramtermelés a hatalmas új szélparkok miatt északra koncentrálódik, leginkább az Északi-tengeren forgó óriási szélkerekek miatt. Közben sorra kapcsolják le a német atomerőműveket, amelyeket délen alig pótol valami. A sűrűbben lakott és iparosodott dél ezért most északról vesz áramot. És mivel Ausztria és Németország Európában sajátos módon egységesítette az árampiacát, ezért Ausztria is nagy tételben veszi az észak-német szélkerekek áramát.

Csakhogy az áram nem úgy megy, hogy a hatóságilag neki kijelölt vezetéken végigfut az Északi-tengertől a bajor vagy bécsi konnektorokig, hanem arra fordul, amerre a kisebb ellenállást találja. És a kisebb ellenállást sok esetben úgy találja meg, hogy a nagyon túlterhelt németországi észak-déli irányú vezetékeket kikerüli, és átrohan például Lengyelországon vagy Csehországon, ezt nevezik nem szándékolt áramlásnak, és aztán visszafordul oda, ahová mennie kell, így a teljes folyamatot hurokáramlásnak is hívják. Hogy mikor jön, az alig jósolható, legfeljebb egy átlagos becslést lehet végezni, hogy mennyi hely kell neki, és ilyen esetekre megfelelő szabad kapacitást kell fenntartani a vezetékekben.

Ez utóbbi okozza a gondot. Egyre nagyobb részt kell az érintett hálózatokon biztonsági tartalékként szabadon hagyni, mert ha jön hirtelen a sok áram Németország felől, akkor az helyet követel, és ha nem talál, akkor szélsőséges esetben tönkreverheti az egész hálózatot, áramszünetet okozva hatalmas területeken.

A legnagyobb baj ezzel az, hogy ezeket a határokon átmenő vezetékeket nem azért építették, hogy a dél-németek és az osztrákok a saját észak-német áramukat utaztassák rajtuk, hanem hogy a csehek vagy a lengyelek kereskedjenek általuk. Minél kevesebb hely marad kereskedelemre, annál nagyobb potenciális kárt okoz ez az érintett országoknak, hiszen potyautasnak kell fenntartani a helyet a vezetékeken.

Az így elszenvedett kár 2014-ben érte el először az 1 milliárd eurót az ACER (Energiaszabályozók Együttműködési Ügynöksége) becslése szerint. Abban az évben Magyarország 40 millió eurót veszthetett a a szlovák-magyar vezetékeken kiesett kapacitáson, mert Szlovákiában olcsóbb az áram mint Magyarországon, de korlátozta az import lehetőségét a nem szándékolt áramlások miatti készültség.

Lengyelország már hivatalosan is panaszt tett

2014 végén Lengyelország hivatalosan is panaszt tett az ACER-nél, ahol a lengyeleknek adtak igazat, és megoldásként azt hozták ki, hogy Németország és Ausztria válassza szét az energiapiacát.

Ezzel a két ország közti határkapacitást csak úgy lehetne használni, ha pontosan felosztanák a benne rejlő lehetőségeket, vagyis előre tisztázott volna, hogy Ausztria mennyi áramot tud venni Németországból, és ekkor nem lennének kilengések a rendszerben.

Csakhogy ez jelentősen megdrágítaná az áram árát Ausztriában. Úgyhogy a javaslatot Ausztria megtámadta az Európai Bíróságon, még úgy is, hogy az ACER iránymutatását a tagállamoknak nem kötelező betartaniuk. Ausztria viszont a biztonság kedvéért ki akarja mondatni, hogy német-osztrák áramkereskedelem korlátozása sértené az EU-s versenyjogot.

Egy dán javaslat közben arra buzdít, hogy Németországon belül is legyen külön déli és északi árzóna. Ezzel északon (így a dán importőröknek is) még olcsóbb, délen viszont drágább lenne az áram.

A helyzet a következő években csak rosszabb lesz, mert 2022-ig az összes még működő atomerőművét bezárja Németország.

Új vezetékek kellenének

A legegyszerűbb megoldás az lenne, ha új vezetékek épülnének észak és dél összekapcsolására. Tervek ugyan készültek, ám a munka nagyon lassan halad.

A legfontosabb tervet a bajor állam tavaly ősszel megfúrta, mondván a helyiek nem szeretnének légkábeleket a fejük fölé, és ezért csak föld alatti vezetékek építéséhez járulnak hozzá. Ehhez most újra kell tervezni a nyomvonalat, meg kell egyezni a földek tulajdonosaival, ami komolyan hátráltatja a munkát.

A német energiahivatal becslése szerint 2020-ig legalább 30, de lehet hogy 50 milliárd eurót kellene hálózatfejlesztésre költeni, hogy minden gond nélkül menjen. Ebben ugyan benne vannak újabb tengeri szélfarmok csatlakoztatásai is, ám ez így is óriási összeg.

Összehasonlításul: a paksi bővítés 12 milliárd euróba kerülne a Roszatom tervei szerint, és a hurokáramlás is csak 1 milliárd eurós kárt okoz évente. Viszont a 30-50 milliárd már nem irgalmatlanul nagy ár, ha azt vesszük figyelembe, hogy 17 atomerőművet kell kiváltania Németországnak ebben az évtizedben. A probléma az, hogy ezt a pénzt a németeknek kellene kicsengetniük, ám közben nekik nem olyan sürgős a megoldás mint a szomszédaiknak. Ez pedig egyre mélyülő vitákhoz vezet a kormányok között.

Az EU hivatalos célja a megújulók aránynak növelése, de az is, hogy minél egységesebb legyen az energiapiac, minél egyszerűbb legyen az egyik országból a másikba szállítani az áramot. A két cél azonban most üti egymást.

(A cikk alapvetően a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont által kiadott Jelentés az energiapiacokról 2016/1 kiadványában közölt A hurok szorításában című tanulmánya alapján készült.)