Építkezéskor tiltakozik, elkészüléskor elégedett, Kósa szerint ez a szokásos ellenzéki program van a Ligetnél is

Kedd délelőtt határozatképtelenség miatt bezárták az Országgyűlés rendkívüli ülését, amit Szabó Tímea kezdeményezésére hívtak össze. A PM társelnöke, független képviselő

a Liget-törvény megsemmisítéséről szeretett volna szavazást.

A 199 képviselő több mint fele hiányzott a Parlamentből, így az nem volt határozatképes, nem tudta megszavazni az ülés napirendjét. A jelenlévők 36 igen és hét nem szavazattal támogatták a Ligetről szóló vitát. Szabó, aki maga nem vett részt a napirendről szóló szavazáson, elmondta, hogy

"úgy látszik, a fideszeseknek fontosabb a saját nyaralásuk és egyéb összejövetelek, amelyeken részt akarnak venni, mint a magyar emberek akarata".

A PM társelnöke szerint ha a kormánypárti képviselők előre jelzik távolmaradásukat, új időpont találhattak volna az ülésnek.

"Úgy látszik, a fideszeseknek fontosabb a saját nyaralásuk és egyéb összejövetelek, amelyeken részt akarnak venni, mint a magyar emberek akarata,"

mondta Szabó, aki nyár végére, ősz elejére újra összehívná a Ligetről szóló parlament ülést.

A Fidesz frakcióvezetője szerint az ellenzéki pártok csak hisztizni akartak, azért hívták össze a rendkívüli ülést. Kósa Lajos szerint

„ugyanaz figyelhető meg, mint a korábbi nagy budapesti fejlesztések - például a Várkert Bazár vagy a Kossuth tér - esetében, hiszen azok ellen is akciókat szerveztek, majd amikor elkészültek, mindenki elégedett volt.”

Hozzátette: a Liget-törvényről már volt vita a parlamentben.

MTI Fotó: Kovács Tamás

A határozatképtelenség miatt berekesztett ülés után a Ligetvédők szóvivője elmondta, hogy

Fidesz nem hallja meg az ország óhaját, hogy ne legyen beton a Városligetben.

Csák Gergely bejelentette, hogy szeptemberben szeretnének tömegtüntetést szervezni a Városliget védelmében.