Hogyan csúszhat ekkora hiba egy profi politikai gépezetbe?

külföld
2016 július 20., 13:41
comments 153
photo_camera Kép: Zach D Roberts/NurPhoto

Melania Trump színre lépése a republikánus konvención minden előzetes számítás szerint garantált, könnyű sikert ígért. „Ha volt magas labda, akkor ez az: egy sikeres és vonzó bevándorló beszél a férjéről”, mondta a helyzetről a New York Timesnak Matt Latimer, George W. Bush szövegírója.

Trump feleségének beszéde tényleg nagyot szólt, csak nem úgy, ahogy szerették volna. Tegnap óta az amerikai média vezető témái között van a bizarr történet arról, hogy miért állt ki a világ elé Melania Trump Michelle Obama nyolc évvel ezelőtti beszédéből szó szerint ávett mondatokkal.

Nincs mit magyarázni

A Trump-stáb persze hivatalosan tagad, szerintünk szó sincs plágiumról, nincs ügy, de még ha van is, az is csak a Clinton-kampány műve. Republikánus politikus arról beszélnek, hogy „legfeljebb ötven szó egyezik”, az egésznek semmi jelentősége.

Csak hát a politikai balhék jelentős részével ellentétben ez az eset tényleg annyira világos, hogy a tagadások/politikusi értékelések igazából lényegtelenek is, sokkal érdekesebb, hogyan kerülhetett ilyen hegységnyi porszem egy elvileg profi politikai gépezetbe.

link Forrás

A New York Times cikke szerint az biztos, hogy a Trump-stáb komolyan készült erre az eseményre. Matthew Scullyt és John McConnellt kérték fel, hogy segítsenek Melania Trumpnak a felkészülésben – ők dolgoztak többek között George W. Bush 2001. szeptember 11-i szövegén.

Scully és McConnell már júniuisban elküldték a beszéd vázlatát, de arra hetekig nem kaptak semmiféle választ. Utólag kiderült, Melania Trumpnak nem tetszett.

Az is biztos, hogy a Trumppal együtt korábban könyvet író Meredith McIver is dolgozott ekkor a szövegen, de az nem egyértelmű, mekkora szerepe volt a végső változatban. A Trump-stáb az érdeklődő újságoknak nem mondta meg, kik nézték át a szöveget.

Amikor Melania Trump beszéde elhangzott, Scully és McConnell azt vették észre, hogy egyetlen bekezdésen kívül semmi sem maradt abból a szövegből, amit átadtak. A Michelle Obama-beszédből átvett részleteket viszont azonnal felkapta az internet. Az eredei Michelle Obama-beszédet egyébként az a Sarah Hurwitz írta, aki Hillary Clintonnak is dolgozott.

link Forrás

A szavad kötelez

„Amikor először láttam, hogy valaki plágiumnak nevezi, nem hittem el. A politikusok mindig ugyanazokat a kliséket mondják. De amikor eljött az »a szavad kötelez«, azonnal felismertem Michelle Obama beszédét. Ilyet nem hallottam korábban politikusi beszédben” – mondta Jon Favreau, Obama volt szövegírója.

Egy profi kampányban ilyesmi elvileg nem történhetett volna meg. A beszédeket rendszeresen ellenőrzik a szövegegyezéseket kiszűrő szoftverekkel. A legfontosabb szempontok között szokott lenni, hogy a lopás vádja fel se merülhessen.

„Ha kiderül, hogy plagizálsz, elveszíted a munkádat”, mondta Matt Latimer, de a Trump-stábból nemrég kirúgott Corey Lewandowski is azt mondta, ezért valaki az állásával kellene, hogy feleljen. Ehhez képest a CNN szerint nem tervezik senki kirúgását, az ügynek nem lesz következménye. Trumpék igyekeznek az ügyet elbagatellizálni, de a színfalak mögött maga a republikánus elnökjelölt állítólag dühöngött a malőr miatt.

A Trump-kampányban ez szinte természetes

Az eset tulajdonképpen természetes követkeménye a Trump-kampány működésének. Ez ugyanis az eddigi kampányoknál sokkal kevésbé profin és olajozottan működő politikai gépezet, és sokkal inkább a főszereplő személyes megérzésein és döntésein alapuló showműsor. Ezt nemhogy nem szégyellik, de ez a kampány egyik központi eleme: a „mainstream politikai elittel” szemben „az emberek nyelvén beszélő” produkció. Valahogy úgy, ahogy a Brexit-kampányban azt mondta Michael Gove igazságügy-miniszter, „az embereknek elegük van a szakértőkből”.

Ami sokszor működik is: Trump socialmédia-jelenlétének nagy része például ellenőrizetlen információk kontrollálatlan terjesztéséből áll, de ha nagyritkán becsúszik egy túl egyértelmű hazugság, akkor többniyre elég elintézni azzal, hogy csak retwittelt valamit. De a megérzésekre alapuló, házias kampányolásban benne van az is, hogy becsúszik egy olyan hiba, amit profibb stáb azonnal kiszűrt volna.

UPDATE:

Meredith McIver magára vállalta a balhét.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.