Bíróság elé áll Christine Lagarde

bűnügy
2016 július 22., 13:27
comments 200

A francia legfelsőbb bíróság megerősítette decemberi döntését, így bíróság előtt kell felelnie Christine Lagarde-nak, a Nemzetközi Valutaalap első emberének, amiért – még pénzügyminiszterként elkövetett – gondatlansága miatt majdnem óriási kárt okozott a francia államnak.

Christine Lagarde, az IMF igazgatója (Fotó: Chip Somodevilla / Getty Images / AFP)
photo_camera Az IMF vezetője, Christine Lagarde (CHIP SOMODEVILLA / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP)

Lagarde-ot azzal vádolják, hogy 2008-ban egyszerű gondatlanságból nem állította le a választottbírósági eljárást a Nicolas Sárközyhez köthető üzletember, Bernard Tapie és az akkor állami tulajdonban álló Credit Lyonnais bank között. Emiatt 285 millió eurót kellett volna kipengetni a költségvetésnek Tapie-nak, és a kifizetést később csak a fellebbviteli bíróság tudta megvonni tőle.

Az ilyen, gondatlanságból elkövetett bűncselekmény miatt kiszabható büntetés maximuma egy év börtönbüntetés és 15 ezer euró bírság lehet.

Idén februárban hosszabbították meg Lagarde mandátumát az IMF élén, pedig decemberben már lehetett tudni, hogy valószínűleg büntetőügyben kell felelnie a bíróság előtt. Lagarde 2011, Dominique Strauss-Kahn távozása óta vezeti a szervezetet. (Bloomberg)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.