A címre pillantva fura lehet, hogy a nyitóképen mindannyiunk által imádott Dávid mesterének kékkel kihangsúlyozott deltái és Róbert barátunk denevérfeje éktelenkedik, hajtás után viszont minden lényegesebb információra is fény derül.

2013 januárjában, egy hétfői napon a Deadline Day-hez közeledve David Moyes meetinget tartott a Finch Farmon – az Everton edzőközpontjában. Szemben a skót mesterrel az asszisztens Steve Round, a first-team couch Crouch coach Jimmy Lumsden és Chris Woods kapusedző gubbasztottak nyugtalanul. Az irodában volt még egy bizonyos Tony Henry, aki még késő délután is arról próbált meggyőzni mindenkit, hogy le kéne igazolni a Barnsley fiatal jobbhátvédjét. A scout egy ilyen villámhívást intézett korábban a trénerhez egy Rochdale – Barnsley meccs tízedik percében.

- El kell vinnünk ezt a srácot! – mondta a telefonba.

- Hétfőn megbeszéljük – sóhajtott Moyes.

Eközben a Wigan Athletic már az orvosit is előkészítette a játékosnak és csak arra vártak, hogy a 18 éves suhanc alávesse magát a vizsgálatoknak, majd miután minden kóser, szignózzon egy papír fecnit és üdv a klubban. A Wigan edzőjét bizonyos Roberto Martineznek hívták.

A hétfői meetingen Henry csak úgy áradozott: ez a srác így, meg úgy, ilyen jó, meg olyan jó… Moyes még mindig kissé szkeptikus volt, annyit mondott, oké, figyelni fogjuk őt. Henry elismerte, hogy többen is megnézték a játékost, de a reakciók nem voltak túlságosan pozitívak. Nem tudja ezt, nem tudja amazt, nem elég jó... - Moyesnek pedig ez volt a halála. Teljesen el tudta bizonytalanítani egy másik ember rossz véleménye. Henry viszont hajthatatlan volt és azt sem értette, hogy a fenébe érdeklődhet iránta csakis egyetlen klub, a Wigan.

Január utolsó napján újfent meetingelt a társaság. Ugyanaz a parti. Round, Lumsden és Woods. Moyes fel alá járkált az irodában és mindenkitől megkérdezte, hogy beszálljanak-e a buliba a srácért, vagy ne. Egyöntetű nem volt a banda válasza, csak Lumsden jegyezte meg cinikusan, hogy „not bad” a legény. Henrynek elmondták, hogy tulajdonképpen nincs is szükség jobboldali védőre, ő azonban ekkor sem adta fel. Azt mondta, tulajdonképpen nem is jobbhátvéd, hanem középső védő.

„Láttam, merre tart a srác és hogy egyszer majd egy top középső védővé növi ki magát” – mesélte Henry egy későbbi interjúban.

Délután négy órához közeledve Henry a védő ügynökével beszélt telefonon, aki közölte, hogy épp úton vannak az orvosira Wiganbe. „… miért, akarjátok őt?” – kérdezte az ügynök. Mindez persze már az után történt, hogy Moyes nagy nehezen rábólintott az egészre, a többiek viszont csak a fejüket rázták. Wigan helyett a Finch Farm lett az úti cél, ahol perceken belül nyélbe is ütötték a szerződést, miszerint 3 millió font ellenében az Evertoné a tinédzser játékjoga. Két évvel később, 2015 nyarán a Chelsea több ajánlatát is visszautasítja a klub, az utolsó horribilis 38 millió fontost is beleértve. Ma pedig már első világversenyén - amelyen ugyan egy percet sem játszott - is túl van a felnőtt válogatottal a 22 éves John Stones.

Stones nagy mákja azonban Roberto Martínez 2013 nyári kinevezése volt az Everton kispadjára. A spanyol edző valósággal szerelmes volt az angol védőbe, és miután korábban a Wigannél nem sikerült, most végre együtt is dolgozhatott vele. Más edző valószínűleg úgy gondolta volna, még nem áll készen, hogy a keret stabil tagja legyen, nemhogy a kezdőcsapaté. Martinez ráadásul ugyanazt látta Stonesban, mint Henry, noha nem voltak épp puszipajtások. Moyes pedig eközben már tudjuk hol dolgozott – Steve Rounddal és Jimmy Lumsdennel együtt – és azt is tudjuk mi lett annak a történetnek a vége. Henry keze egyébként többek között olyan játékosok leigazolásában volt benne a Moyes érában, mint Seamus Coleman – hatvanezer (!!!) fontért –, Kevin Mirallas, vagy Marouane Fellaini, aki – akárcsak korábbi trénere – szebb napokat élt meg Liverpool kék felében, mint Manchester pirosában.

Ahogy már említettük, Stones szerencséjére, viszont Henry kárára érkezett Martínez, aki hozta magával saját emberét Wiganből, Kevin Reeves személyében. Reeves nevéhez két meghatározóbb játékos fűződik a wigani évekből: James McArthur és James McCarthy. Utóbbi költözött tovább Liverpoolba is Martinezékkel, előbbi pedig 2014 óta a Crystal Palace játékosa. Reeves és Martinez egyébként általában egyetértenek bizonyos játékosok megítélésében, de a „boldogító igent” mindig a spanyol mondta ki. Az anyagiaknál jött képbe a klub elnöke Bill Kenwright, aki rendkívül aprólékos, ha bizniszről van szó és - ha a helyzet megkívánja - kellően kemény az üzleti tárgyalásokon. Emellett számos kiváló játékosügynökkel áll közvetlen munkakapcsolatban. Közülük az egyik például Christophe Henrotay, aki Romelu Lukakut képviselte akkoriban, amikor az Evertonhoz érkezett. Thibaut Courtois, Yannick Ferreira Carrasco, Kevin Mirallas, vagy a Norwichból ismerős Diuemerci Mbokani is mind-mind Christophe Henrotay szárnyai alá tartoznak. Lukaku azóta egy fokkal elitebb társaságba került, Zlatan Ibrahimovic, Paul Pogba, Blaise Matuidi, Henrikh Mkhitaryan és Mario Balotelli mellett őt is Mino Raiola menedzseli - aki inkább illene Robert de Niro és Joe Pesci mellé egy Scorsese rendezte gengszterfilmbe, minthogy játékosügynök legyen. Bár, ha jobban utanajárnánk a dologoknak, valószínűleg kiderülne, hogy a két műfaj nem is áll annyira messze egymástól.

Visszatérve Bill Kenwrighthoz, a liverpooli üzletember a színészi pályát fiatalon feladva producer lett, majd később megalapította a Bill Kenwright Ltd.-t, ami a legjobban profitáló színházi produkciós céggé nőtte ki magát a világon. 1989-ben meghívásra a board tagjává választották, később elnökhelyettes, majd 1999-ben felvásárolta a klub 68%-át Peter Johnsontól. 2004-ben nevezték ki Sir Philipp Carter helyére az elnöki posztra. Az Everton egy évvel később BL selejtezős helyen végzett a bajnokságban, úgy, hogy az azt megelőző szezon végén 39 pontot szerezve az utolsó bennmaradó 17. helyen szerénykedtek (a csapat házi gólkirálya a 18 éves Wayne Rooney volt, kilenc góllal). Bill Kenwright elnöksége alatt a Moyes érában viszont egy 11. helyet leszámítva mindig ott voltak a Top8-ban. Martínez is bekezdett egy 5. hellyel, az Everton pedig mindenki szemében egyre komolyabb tényezővé vált a jövőbeli BL-EL pozíciókért folytatott harcban.

Eközben Tony Henry 2014-ben a West Ham Unitedhez került. Chris Woods kapusedző, aki ott volt azon a bizonyos Finch farmi meetingen, azóta szintén Kelet-Londonban keresi a kenyerét. David Sullivan, a Kalapácsosok társelnöke elmondta, az Evertonnál végzett remek munkája miatt esett Henryre a választása.

„ A jobbhátvédet, Colemant mindössze 60.000 fontért vették. Stones 3 millió fontba került, a nyáron pedig 35-38 milliós ajánlatokról beszéltek. Meg azért is akartam Tonyt, mert 12 éve a Birminghamnél ő ajánlotta nekem Cristiano Ronaldot 6 millió fontért, mielőtt még a Manchester Unitedhez igazolt volna.” – mesélte Sullivan.

A WHU 2014-es nyári igazolásai közt olyan nevek voltak, mint Aaron Cresswell, Enner Valencia és Diafra Sakho, egy évvel később Dimitri Payet, Michail Antonio és Manuel Lanzini. Ez az egész csomag úgy nagyjából 37 millióért, a közösbe pedig 61 gólt, ill. 31 gólpasszt tettek be eddig. A Finch Farm irodájában ülő Jimmy Lumsden szavaival élve: Not bad!

Az Evertonnak viszont Roberto Martinez munkássága alatt hiába lett végre egy jó csatára Lukaku személyében – amiből kétségkívül hiány volt az előző, bár annak ellenére sikeresnek mondható években (a belga előtt a vérbeli csatárok közül csak Louis Sahának, Yakubu Aiyegbeninek és Andy Johnsonnak sikerült 10+ gólig jutnia a Premier League-ben, azt is csak egyszer mindnyájuknak) – a csapat nem tudott egy lépcsőfokkal feljebb lépni. Lukaku esetében pedig továbbra is kérdés marad, tudna-e érvényesülni egy úgynevezett top csapatban, vagy az ő szintje pontosan itt van.

Az Everton problémája azonban nem ez volt az elmúlt szezonban, sőt, félévkor csak a Leicester és a Manchester City büszkélkedhetett a Karamellásoknál több lőtt góllal. A kapott gólok tekintetében viszont csak öt együttes állt náluk rosszabbul, a liverpooliak védelme ugyanis átjáróház volt az egész szezonban. A River Plateből érkező, Jagielka sérülése miatt a kezdőbe kerülő Funes Mori ugyan nem kezdett rosszul, viszont az is gyorsan világossá vált, hogy Stonesszal abszolút nem érzik jól egymást a védelem közepén. Vesztükre ez volt az Everton leggyakoribb védőpárosa a szezonban, összesen 16-szor kezdtek így, ezeken a mérkőzéseken 17 pontot gyűjtve. A Jagielka-Stones duó mérlege 11 meccsből 11 pont, míg a Jagielka-Funes Morié 8 meccsből 13. Ehhez persze hozzájöttek még Coleman időnkénti, valamint Baines huzamosabb sérülései is.

Az Everton, PL érája talán legerősebb keretével a tavalyi év után ismételten csak a 11. lett, Martíneznek pedig köszönték szépen a melót és elbúcsúztak tőle. Pedig ha valamikor, akkor ebben a se íze se bűze szezonban lehetett volna robbantani. A West Ham ellenben a 1998/99-es 5. és a 2001/02-es 7. hely után ismét a Top7-ben zárt úgy, hogy közben kétszer ki is estek a PL-ből. Nos, kár volt elengedni Tony Henryt!